Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika
Belpolitika
Hatvanhárom "csontvázat" talált Varga Mihály Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. szeptember 09.

ImageHatvanhárom olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel A Miniszterelnökség államtitkára szerdán emellett közölte azt is, reméli, hogy a következő évi hiány 3 százalékhoz lesz közel. Varga Mihály kijelentette: az elkészült, 64 oldalas tényfeltáró jelentésük egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idénre tervezet 3,8 százalékos hiánycél tartható.

Tovább...
 
Kik indulnak ősszel a választásokon? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 09.

ImageVéglegessé váltak a jelölő szervezetek által delegált, illetve függetlenként induló jelöltek listái. Dr. Varjú Mihály főjegyző arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy Fejér megyében minden településen van polgármesterjelölt és megfelelő számú önkormányzati képviselőjelölt. A Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlésének létszáma a korábbi 40-ről 21 főre csökken. A települési vezetők és képviselők személye mellett a megyei képviselők felől is döntenek október 3-án a választók.

Tovább...
 
Megújuló, modern Posta a cél Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2010. szeptember 08.

Image"Célunk egy jól szervezett, a nyílt piacon is helytálló Magyar Posta megteremtése, ahol innovatív szolgáltatások várják az ügyfeleket." - mondta dr. Nyitrai Zsolt államtitkár a budaörsi nagyposta-értekezleten. A több mint 400 postai vezető előtt tartott beszédében az államtitkár hangsúlyozta: "nem létszámleépítésekben, hanem többletfeladatokban gondolkodunk." Nyitrai Zsolt kifejtette, az új kormányt "új postai filozófia és ebből fakadóan új gyakorlati megoldások vezérlik. Mi a Magyar Postára megőrizendő és fejlesztendő nemzeti értékként tekintünk, nem pedig szabadon elherdálható vagyonelemként."

Tovább...
 
Orbán Viktor beszéde a kormány fennállásának 100. napján Nyomtatás E-mail
Írta: Orbán Viktor   
2010. szeptember 08.

ImageTisztelettel köszöntöm Önöket, Hölgyeim és Uraim! Én ugyan szerettem volna pontosan kezdeni, de Hámori professzor úr ragaszkodott az akadémiai tíz perchez. Mindenesetre köszönöm a kitartó türelmüket. Én is hadd kezdjem azzal, amivel Professzor úr befejezte: tudatában vagyok annak, hogy mekkora elismeréssel és köszönettel tartozom, tartozik az a politikai közösség, amelyet itt képviselek, a Professzorok Batthyány Körének.

Tovább...
 
Út mögötte, út előtte... Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér Lap   
2010. szeptember 07.

ImageDr. Balogh Ibolyát, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökét Orbán Viktor miniszterelnök - szeptember elsejei hatállyal - az újjáalakuló Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének nevezte ki. "- 2006 októberében nehéz örökséget vett át az előző vezetéstől, arról nem beszélve, hogy mindjárt az induláskor világossá tette a kormányzat: a következő négy év nem lesz könnyű a megyéknek. Miként emlékszik vissza a kezdetekre?" - "- Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy 1990 óta a közigazgatásban dolgozhattam."

Tovább...
 
"Megvédjük a polgári középosztályt!" Nyomtatás E-mail
Írta: orbanviktor.hu   
2010. szeptember 07.

Image"Magyarországon 2010-ben lezárult az utópiák évszázada. Az utolsó utópisztikus baloldali hatalompolitikai kísérlet is megbukott, ami nem volt más, mint a baloldali modernizáció utópiája." - fogalmazott Orbán Viktor a Kötcsei Találkozón. A miniszterelnök úgy látja, életünk legnagyobb kihívása előtt állunk, utópiák helyett valóságra épülő politikát kell érvényre juttatnunk. Meglátása szerint a kétharmados forradalom tavasszal azért jöhetett létre, mert három dologban nemzeti összefogást sikerült teremteni.

Tovább...
 
A Fidesz elhatárolódik az esettől Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. szeptember 07.

ImageA Fidesz elhatárolódott a stop.hu portálon vasárnap megjelent hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől. Az interneten fellelhető hanganyag tanúsága szerint Ágoston Tamás kónyi képviselőjelölt és Németh Marica kónyi polgármesterjelölt az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) akarták felhasználni ellenfeleik lejáratásához, ennek érdekében pedig Gyopáros Alpár csornai országgyűlési képviselővel is felvették a kapcsolatot. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Fidesz elutasítja ezt a magatartást, "szó se lehet arról, hogy bárki befolyásolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálati menetrendjét".

Tovább...
 
Repülőnap Börgöndön Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 06.

ImageRepülő napot rendezett az Albatrosz Repülőegyesület. A légi bemutatókkal – Gripenekkel, sárkányrepüléssel, ejtőernyős ugrásokkal - és „földi programokkal” színesített rendezvényre a hétvégén került sor. Idén a magyar motorosrepülés 100. évfordulóján Veres Zoltán motoros-műrepülő mellett Tóth Ferenc vitorlázó-műrepülő bemutatójában is gyönyörködhetett a közönség. Ezen kívül veterán autó-kiállítás, tűzoltósági- és katonai bemutató, repülő-szimulátor, s még számtalan program várta a látogatókat. A repülőnap fővédnöke dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő volt.

Tovább...
 
"Átláthatóbb és egyszerűbb ügyintézés szükséges!" Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. szeptember 06.

ImageAz államreform szükségességét hangsúlyozta beszédében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium minisztere: "Eddig az állam egy rossz mumus volt, egy szükséges rossz." Véleménye szerint a magyar állam nem 1989-ben esett szét, hanem 1945 - 49' közötti időszakra tehető a hanyatlása. Az állam feladata a közjó biztosítása lenne, azé a közjóé amely a részérdekek fölött áll. Alapvető probléma, hogy a szocialista kormányok az "értékmentes ügyintézést"és nem a közjó megteremtését értették az állam funkciója alatt.

Tovább...
 
Kisboldogasszony búcsú Perkátán Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 06.

ImagePerkátán, a Polgári Összefogás Perkátáért és az Egyházközség közösen szervezték meg a Kisboldogasszony búcsút. Ennek során Perkáta polgármestere, Somogyi Balázs azokról az értékekről beszélt, amelyek az elmúlt néhány évben keletkeztek a településen, majd L. Simon László országgyűlési képviselő is köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően sor került a hagyományos szentmisére.

Tovább...
 
Több, mint tízezer ajánló szelvényt gyűjtöttek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 06.

ImageTöbb, mint tízezer ajánlószelvényt gyűjtöttek a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjei Székesfehérváron. Dr. Cser-Palkovics András polgármesterjelölt és Szilády Dezső önkormányzati képviselőjelölt a Malom Ház előtt tartott sajtótájékoztatót e témában, amelyen elhangzott, hogy az utóbbi napokban többen is csatlakoztak a „Nekem Fehérvár” elnevezésű programhoz.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1611 1612 1613 1614 1615 1616 1617 1618 1619 1620 Következő > Utolsó >>

Eredmények 17810 - 17820 / 20274