Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek
Kék hírek
Mustgáz riadó! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 06.

ImageFejér megyében nem, de az országban már két halálos áldozatot követelt idén ősszel a mustgáz. A must erjedése során keletkező szén-dioxid, gyakorlatilag színtelen-szagtalan, oxigént kiszorító alattomos gáz, ami a bajba jutottak megsegítésére érkezők között is szedheti áldozatait. Segíteni tehát kizárólag védőfelszerelésben érdemes, a bajt megelőzni ugyanakkor viszonylag egyszerű eszközökkel is lehetséges…

Tovább...
 
Kábítószer a körözött férfinél Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 04.

ImageA Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogták el Gárdonyban egy töltőállomáson azt a 32 éves fehérvári férfit, aki ellen két körözés is érvényben volt. A Budaörsi Városi Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene, míg a Pesti Központi Kerületi Bíróság tartózkodási helyének megállapítását kérte. A férfi igazoltatása során felmerült, hogy gárdonyi tartózkodási helyén bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyak, kábítószergyanús anyagok lehetnek, így a férfinél az időközben értesített gárdonyi rendőrök házkutatást tartottak.

Tovább...
 
Tanúkat keresnek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 01.

ImageMint arról korábban hírt adtunk, az enyingi járőrök még szeptember 19-én vasárnap délelőtt Enying belterületén figyeltek fel egy Mercedes gépkocsira és az azt vezető sofőrre. A 25 éves enyingi férfit ugyanis felismerték, és tudták, hogy körözés van érvényben ellene. A férfi meglátva a rendőrautót, menekülni kezdett. A járőrök megkülönböztető fény- és hangjelzést használtak, azonban a sofőr nem állt meg az autóval, hanem nagy sebességgel haladt tovább. A nedves úton azonban megcsúszott, és egy távközlő oszlopnak, majd egy kerítésnek csapódott.

Tovább...
 
Hasba szúrta bátyját Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 30.

ImageÉletveszélyesen megsérült az a 47 éves verebi férfi, akit saját öccse szúrt meg egy konyhakéssel verebi otthonukban, miután szóváltásba keveredtek egymással. - A testvérpár együtt italozott otthonukban, majd ennek során nézeteltérés alakult ki közöttük, mely odáig fajult, hogy a fiatalabb férfi a konyhaszekrényből kivett egy kést, s hasba szúrta bátyját.

Tovább...
 
Külső védelmi gyakorlat a PB gázpalacktöltő üzemben Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 29.

ImageA feltételezett veszélyhelyzet szerint a Sóstó Ipari Parkban a Flaga LPG Zrt. (korábban Shell Gas Hungary Zrt.) töltőüzemében egy 350 köbméteres tartályból szivárgott a gáz és begyulladt. Az üzem dolgozói a tűzoltók segítségével szüntették meg a gázömlést. A gyakorlat részeként megszólalt a városba telepített szirénarendszer. Bisztricz Anettől, a székesfehérvári tűzoltóság szóvivőjétől megtudtuk, hogy városunkban 33 sziréna áll rendelkezésre. Először a katasztrófa riadójel volt hallható, majd pedig a veszély elmúltát jelezte egy sziréna.

Tovább...
 
Ügyészségen a dunaújvárosi szurkáló Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 28.

ImageMint arról július utolsó napján hírt adtunk, életveszélyesen megsérült az a 16 éves lány, akit egy 34 éves nő szúrt meg Dunaújvárosban, miután az általa ismert fiatal az éjszaka folyamán lakásának konyhaablakán többször dörömbölt. A nő ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon.

Tovább...
 
Eltűnt férfit keresnek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 27.

ImageBicskei otthonából ment el Németh János szeptember 21-én reggel, és azóta nem adott életjelet magáról. A 64 éves férfi 165 cm magas, 63-64 kg. Haja rövid, barnás-őszes. Bajuszt nem visel. Szeme barna. Fogazata hiányos. Különös ismertetőjele, hogy gerincproblémája miatt előredőlve, lábát dobálva megy. Eltűnésekor világos szürke pantalló, valamint póló és egy sötét kék színű szabadidő felső volt rajta, melyen elől és hátul a nyakrészénél széles fehér csík van. Lábán edzőcipő volt.

Tovább...
 
Nem vészhelyzet, hanem gyakorlás miatt szólalnak meg a szirénák Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 27.

ImageKülső Védelmi Terv gyakorlást tartanak holnap, 9 és 14 óra között Székesfehérváron. Ezt a lakosság védelme érdekében jogszabály írja elő. Városunkban a FLAGA LPG Zrt. (korábbi SHELL GAS Hungary Zrt.) Töltőüzeme egy, a polgári védelmi besorolás szerinti veszélyeztető üzem. Az itt esetlegesen előforduló problémákra készülnek fel a védelmi terv gyakorlásával a védekezésben résztvevő szervezetek. A programban a Sóstó Ipari Park és a Vásárhelyi úti lakótelep területe, valamint a város nevelési és oktatási intézményei érintettek.

Tovább...
 
Itt van az ősz, itt van újra - csak óvatosan az utakon! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 23.

ImageAz őszi időszakban a közlekedési balesetek legfőbb oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ősszel a legtöbb problémát a csúszós út és a romló látási viszonyok okozzák, ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét - és természetesen saját magát - ezekre a körülményekre.

Tovább...
 
Szurkálások, pofozkodások hétvégéje Fejérben Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 21.

ImageJó néhány hétvégi veszekedés kapcsán kellett Fejér megye rendőreinek intézkednie. Volt, ahol a felek ökölváltással intézték el nézeteltérésüket, de két esetben még a kés is előkerült a viták hevében. Pénteken kora délután például egy testvérpár vitatkozott össze verebi otthonukban. A 47 éves férfi és 39 éves öccse ittas állapotban szólalkozott össze, mely odáig fajult, hogy a fiatalabb a konyhaszekrényből kivett egy kést, majd hasba szúrta bátyját, aki ennek során súlyos, nyolc napon túl gyógyuló bélsérülést szenvedett.

Tovább...
 
Forgalomkorlátozás gázvezeték építése miatt Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2010. szeptember 19.

ImageA Palotai út Mészöly Géza utca - Varga csatorna part közötti szakaszán, szeptember 20. és november 7. között gázvezeték rekonstrukció miatt ütemezetten forgalomkorlátozások kerülnek bevezetésre. Ezek érintik a gépjárműforgalmat és a tömegközlekedést is. A kivitelezés során a Palotai út fenti szakaszán I. ütemben lezárásra kerül a városból kivezető forgalmi irány, ezért a gépjárművek a Schwäbisch G. u. - Szabadságharcos u. - Mészöly G. u. terelő útvonalon közlekednek.

Tovább...
 
<< Első < Előző 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1519 - 1529 / 2092