Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A Polgári Frakció egyértelmű választ szeretne végre kapni
A Polgári Frakció egyértelmű választ szeretne végre kapni Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 29.

Image„Az augusztus 20-i ünnepségeken szinte minden felszólaló kifejtette megemlékező beszédében, hogy milyen fontos a Nemzeti Emlékhely kérdése, és annak végre méltó kialakítása Székesfehérváron. Ehhez képest az derül ki, hogy egy olyan egyszerű kérdésben nincsen egyértelmű álláspont, hogy ki viseli az ehhez szükséges önrészt.” – hangzott el dr. Cser Palkovics András frakcióvezető ma délutáni sajtótájékoztatóján.

Nem tudni, ki biztosítja a 70 millió forintot ahhoz, hogy a Város a Múzeummal közösen, ki-ki a maga feladatát végezve be tudja nyújtani azt a pályázatot (és a Polgári Frakció reményei szerint meg is nyerni), amely ahhoz szükséges, hogy a belváros megszépüljön a „Királyi Séta”-projekt keretében, s a Nemzeti Emlékhely méltó kialakítása is megtörténhessen.

„Nagyon furcsa, hogy erre az egyszerű kérdésre senki nem tud választ adni.” – mondta dr. Cser-Palkovics András – „De most a legfontosabb mégis az, hogy ne a múltat értékeljük, hanem a jövőt nézzük. Mi a magunk részéről, mint Polgári Frakció szeretnénk, ha a következő napokban egyértelműen kiderülne, hogy kinek kell ezt a 70 millió forintot kifizetnie, milyen mértékű ebben a város kötelezettsége, és a következő napokban, hetekben egy rendkívüli, vagy egy rendes közgyűlésen a Székesfehérvár Közgyűlés biztosítsa ezt az összeget.”

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

A frakcióvezető szerint ez egy közös ügy, amelyet nem szabad pártpolitikai színezettel kezelni.

„Szeretnénk, ha a jövő héten a városvezetés, illetve a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány Kuratóriuma foglalkozna a kérdéssel, meghatározná a Város kötelezettséget, és Székesfehérvár Közgyűlése azt egyhangúan biztosítaná.” – zárta a sajtótájékoztatót dr. Cser-Palkovics András.

Kapcsolódó cikkeink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1012&Itemid=32

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1008&Itemid=32

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=650&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=363&Itemid=44

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=236&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=200&Itemid=31

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >