Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Egyházmegyés papi zarándoklat Nyomtatás E-mail
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye   
2008. augusztus 31.

ImageNegyedik alkalommal zarándokolt el Bodajkra, az ősi Mária zarándokhelyre a székesfehérvári egyházmegye papsága. A főpásztor, Spányi Antal, személyes hangú levélben hívta meg papjait a találkozóra, amelyen részt vett Takács Nándor, az egyházmegye korábbi püspöke is. Az idén több, mint nyolcvanan jelezték részvételüket, hogy a személyes találkozás keretében mélyítsék el hivatásukat, gondolkodjanak együtt a papi megújulásról, a hivatások helyzetéről, a hivatások ébresztéséről.

A papi szolgálatról, mint missziós küldetésről Hajdu Ferenc provikárius, kanonok, helyettes esperes plébános tartott előadást, Hummes bíborosnak, a Papi Kongregáció prefektusának a papsághoz írt levele alapján. A papság megszentelődéséről Spányi Antal püspök a Papi Kongregációnak a papsághoz írt levele alapján. A papi hivatás helyzetéről, hivatások ébresztéséről és megtartásáról a lelkipásztori szeretet által témában Filó Kristóf plébános beszélt.

A zarándoklat napi programjában mindig fő helyen áll a szentmise, szentségimádás és a közös zsolozsma, a gyónás. Alkalom nyílik arra, hogy a résztvevők a napi közös beszélgetések során nyíltan beszéljenek a papi élet örömeiről és nehézségeiről.

Az idei találkozó kiemelkedő eseménye a Prohászka imaszövetség elindítása. A főpásztor kezdeményezésére meghívást kapott mindenki az imaszövetségbe, aki szívén viseli a papi hivatás fontosságát: A Prohászka Imaszövetség papi tagozata vállalja, hogy naponta imádkozik szent papokért, papi, szerzetesi hivatásokért; hetente legalább negyed órányi szentségimádást végez papokért, papi hivatásokért; havonta egy paptársát meglátogatja, vele testvéri kapcsolatát ápolja és lehetősége szerint részt vesz az Imaszövetség tagjaként az évi – október 10-hez kapcsolódó – Prohászka misén a székesfehérvári Prohászka emléktemplomban.

A hivatások ébresztése azonban az egész keresztény közösség felelőssége is, ezért mindenki meghívást kap, aki vállalja a naponkénti imát a papokért, hetente legalább negyed órányi szentségimádást vagy ugyanennyi időben a Szentírást olvasását. Lehetősége szerint anyagilag támogatja a papképzést és az Imaszövetség tagjaként részt vesz az évente megtartott, Prohászka püspök születésének évfordulójához, (október 10-hez) kapcsolódó ünnepi szentmisén a székesfehérvári Prohászka emléktemplomban.

 
< Előző   Következő >