Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Színtelenebb SZIN
Színtelenebb SZIN Nyomtatás E-mail
Írta: Fidelitas   
2008. szeptember 01.

ImageA SZIN kezdetével egy többéves progresszív szegedi hagyomány is megszakad. Idén ugyanis - hosszú évek után először - az ifjúsági politikai szervezetek nem vehetnek részt kiállítóként a fesztiválon.

Ezzel a közélettel foglalkozó szegedi ifjúsági szervezetek között megindult párbeszéd lehetősége is csökken, ami pedig az országban egyedülálló együttműködést is eredményezett.

Elég csak arra utalnunk, hogy két évvel ezelőtt a politikailag is aktív fiatalok - párthovatartozástól függetlenül - együtt távolították el a város utcáiról a kampányban kiragasztott plakátokat. De az ifjúsági napokra látogató fiataloknak is hiányérzetük lehet, hiszen ebben az évben hiába keresik az általuk már megszokott és megismert országos ifjúsági szervezetek aktivistáit, s ezzel talán a SZIN is halványabb lesz egy színnel.

A Szegedi Ifjúsági Napok ebben az évben az Ökofalu elnevezésű projektben várta a fesztiválon megjelenni kívánó társadalmi szervezeteket. Ebből ezúttal az ugyancsak pályázó ifjúsági politikai szervezetek kimaradtak. Pedig szervezeteink programjában és tevékenységében - a 21. század kihívásainak megfelelve - központi helyet foglal el például a megújuló energiaforrások kérdése, a tudatos fogyasztásra való figyelemfelhívás és az energiatudatosság problémája.

Az ifjúsági politikai szervezetek SZIN-ről való kizárásával a szegedi fesztivál közélet iránt érdeklődő látogatóinak nincs lehetősége megismerni a különböző eszmék és világnézetek (akár a környezetvédelemmel vagy ökotudatossággal kapcsolatos) álláspontját.

Krenedits Sándor, az Ifjúsági Demokrata Fórum szegedi alelnöke, Miklós Péter, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Csongrád megyei elnöke és Losonczi-Tóth József, a Fidelitas szegedi csoportjának elnöke

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >