„Belső utazás”-ra invitál Szurcsik József képzőművész, akinek tegnap nyílt tárlata a Pelikán Galériában. Az 1959-ben született alkotó képein - a kiállítás szervezőinek megfogalmazása szerint - : „a tájat valami borongós vibrálás hatja át, és ezeken pillanatképeken időtlen hangulatok lakoznak. Betonkockákba ágyazott emberi arcok és fejek vannak jelen, teljesen üres arckifejezéssel. Az alkotó hangulatait, érzéseit és belső élményeit a képek lilásan, narancsosan izzó palettája adja vissza egy álomszerű mögöttes valóságban.”

Másként látni – vagy ugyanúgy? Van, amikor a szemlélő hasonlóképp vélekedik valamiről, mint az, aki mutatni szeretné az utat, csak nem tudja „úgy” és „akkor” megfogalmazni, mert nincsen meg hozzá kellő „művészessége” és/vagy akarata. Ezért jó, ha vannak ilyen „Szurcsik Józsefek”, akik segítenek látni és érezni.

Mert a lényeg az, hogy mit - és hogyan vagyunk képesek áttranszformálni, s érzékelésünkkel végigtapogatni, hogy aztán magunkba olvadjon, s mi is teljesebbekké váljunk általa…

És most néhány „alkotói vallomás”:

"Műveimben az emberiség alapproblémáit dolgozom fel. Különösen foglalkoztat az egyén viszonya környezetével, a társadalommal, a hatalommal és az ehhez kapcsolódó problémák sora. Munkáim figurálisak. Szándékosan egyszerűsítve, arcokkal "meséltetem" el az éppen adott témát, úgy, hogy az bizonyos szinten pontosan leolvasható legyen, ugyanakkor a probléma bonyolultsága vagy képtelensége és megoldásának látszólagos lehetetlensége többféle értelmezést is lehetővé tegyen."

Festmények: "Nekem teljesen mindegy, hogy absztrakt vagy figurális egy műtárgy. Nekem az sem hiányzik, hogy egy alkotás mindenképpen "szóljon" valamiről. Fontosabb, hogy meglegyen benne az a bizonyos lelki tartalom, ami az ember legfőbb sajátja. Engem csak a mű minősége érdekel."

Grafikák: "Egy vonalat úgy is meg lehet húzni, hogy az egész világ benne legyen."

Szobrok: "Minden tárgy, eszköz és anyag potenciális alapanyaga alkotásaimnak."

Fotóalbum: "A világ sokkal nagyobb annál, hogy ne vigyük haza..."