Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A székesfehérvári polgárok a Benesi jogfosztások ellen tiltakoztak Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. szeptember 06.

ImageA Hunnia Baráti Kör és a Fehérvári Polgári védegylet a benesi dekrétumok elleni tiltakozásként a székesfehérvári Bazilika tövében fogadta csütörtökön a Komáromból induló keresztet. Mint ismeretes: tavaly szeptember szeptember 20-án a szlovák parlament megerősítette a dekrétumokat. A Fehérvári Polgári Védegylet és a Hunnia Baráti kör már akkor, szeptember 29-én a Zichy ligetben tiltakozó megmozdulást szervezett Balczó András, Morvai Krisztina és Beregszász Olga felszólalásaival.

Idén áprilisban pedig Strassbourgban több, mint 40 ezer aláírást, és 152 civil szervezet tiltakozó nyilatkozatát adták át. A tiltakozás már országos méretű: 38 várost érint.

A székesfehérvári megemlékezésen a Himnusz hangjai után a szervezők nevében rövid köszöntőt mondott Kaszás István. Ünnepi beszédében a Nemzeti Jogvédő Alapítvány képvisletében dr. Galla János elmondta, hogy a benesi jogfosztásra nem kerülhetett volna sor, ha nincs Trianon. Kijelentette, hogy a jogfosztások és az elmúlt század határmódosításai ellen a mai napig tiltakozni kell, hiszen más országok is ezt teszik hasonló esetben.

A rendezvény felvidéki előadója Petheő Attila a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke elmondta, hogy addig nem lesz tisztázva a Benes dekrétumok, sem gróf Esterházy János ügyének kérdése, míg egy olyan nemzeti kormánya nem lesz Magyarországnak, akik erős diplomáciai hátteret adnak a megalázó rendelkezések megszüntetéséhez. Kiemelte, hogy a felvidéki magyar képviseletnek is tanulni kell az elszalasztott lehetőségekből, a rossz alkukból és megerősödve/megújulva, hátrányos kompromisszumokat nem kötve rendezni kell a nemzetrész sorsát befolyásoló kérdéseket. Petheő előadása végén megköszönte a több mint 100 megjelent székesfehérvárinak, hogy ottlétükkel képviselték a felvidéki magyarságot.

A keresztet ezután a helyi református és katolikus egyház képviselői áldották meg. Kaszás István aztán Veszprémbe vitte a keresztet, ahonnan tegnap Siófokra, majd Kaposvárra és Pécsre érkezik, illetve érkezett.

Kaszás István elmondta: idén szeptember 20-án, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott konferencián emlékeznek meg a benesi dekrétumok mindmáig tartó hatásáról, és annak tarthatatlan voltáról.

A Benesi dekrétumok gyakorlati alkalmazásáról a híven vall a szemtanú Mindszenty József távirata 1947' február 5.-én VI. György angol királyhoz és Truman amerikai elnökhöz:

"Mély hódolattal, bizakodó esengéssel terjesztem elõ a Csehszlovákia által a két évvel ezelõtt impériuma alá utalt, közel 652 000 magyarnak kegyetlenül borzalmas üldöztetését. Kollektíve bírói ítélet nélkül megfosztottak mindenkit emberi jogától, minden vagyonától, anyanyelvû vallás- és kulturális szabadságától. Ezeket a jogokat a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek Alapokmánya szentnek és sérthetetlennek deklarálták és tekintélyükkel szavatolták. November 16.-a óta közmunka ürügyével, fegyveres hatalommal deportálják a csecsemõket, aggastyánokat, ágyban fekvõ súlyos betegeket, szülõ nõket, továbbá önálló kereskedõket, 20-100 holdas önálló kisgazdákat, fõiskolát végzett felszentelt papokat az ezeréves szülõföldrõl 500-600 km távolságra marhaszállító vagonokban béres szolgáknak. A betegek és a csecsemõk közül az úton a mínusz húsz fokos hidegben sokan megfagynak, elpusztulnak. Az emberiesség nevében kérem, hogy amint az Egyház a két évvel ezelõtt lezajlott zsidó deportálás megakadályozásánál közremûködött, méltóztassék az Isten örök törvényeibe és az emberiességbe ütközõ deportálás ellen tiltakozó szavát felemelni és százezrek égbekiáltó gyötrelmeit megszüntetni. Mindszenty József s.k. Bíbornok, Magyarország hercegprímása"

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >