Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
-Fordított sajtótájékoztató- Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 08.

ImageA Fidesz Magyar Polgári Szövetség kerekasztal-beszélgetésre invitálta a székesfehérvári médiumok vezetőit és jeles képviselőit. A programalkotó programsorozat keretében immár másodszor került sor ilyen találkozóra.

Image
Fotó: Temesvári Márta
Első alkalommal mérnökök, orvosok, tanárok és egyéb szakemberek osztották meg elképzeléseiket arra vonatkozóan, hogy milyen lenne szerintük egy „Jobb Székesfehérvár”. Hogy miben kellene változtatni, s ez mi módon valósítható meg.

Ma televíziós-, rádiós-, és újságíró szakemberekkel folytatott eszmecserét Cser-Palkovics András városi elnök, Vargha Tamás programalkotásért felelős alelnök és több fideszes képviselő. A találkozón szinte minden meghívott vendég megjelent: Dávid Erzsébet az MTI-től, Sipos József a Fehérvár TV-től, Virágh Ildikó a Vörösmarty Rádiótól, P. Horváth Ágnes a Független Hírügynökségtől…

A téma ezúttal a helyi média helyzete, s annak javítása volt. A programalkotó programsorozat ugyanis kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a polgárok széleskörű, korrekt információkat kapjanak, s ennek alapfeltétele, hogy az újságírók ne legyenek kiszolgáltatottak, s lehetőségük legyen a hiteles tájékoztatásra.

A következő kerekasztal-beszélgetésen a helyi vállalkozókat hívják majd meg, hogy a közélet minden területén feltérképezzék a hiányosságokat, s a problémákat mielőbb megoldhassák.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >