Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Karsai sima hazai győzelemre számít
Karsai sima hazai győzelemre számít Nyomtatás E-mail
Írta: FC Fehérvár   
2008. szeptember 18.

ImageKarsai László, a népszerű „Sunyi" okos passzaira,nyesett szögleteire, szabadrúgásaira máig könnyes szemmel emlékeznek a Videotondrukkerek. A hajdani kiváló irányító szintén az MTK-ban kezdett el futballozni,ám karrierje Székesfehérváron bontakozott, majd teljesedett ki. A Vidi egykori népszerű 10-es számú játkosa idén ünnepelte 60.születésnapját, amelynek apropóján a tavaszi szezonban ő végezte el a FehérvárFC-MTK mérkőzés kezdőrúgását.

A mostani meccs előtt honlapunknak nyilatkozva elmondta:

 

Image
Fotó: FC Fehérvár

"Elöljáróban annyit, hogy sima fehérvári győzelmet várok. Az MTK-nál leginkább azt tetszik, hogy kevés külföldit alkalmaz, inkább a fiatalokatfavorizálja. Mivel a nyár nagy részét Balatonalmádiban töltöttem, nem vagyoktúlzottan képben. A magyar focival kapcsolatban azt látom, hogymindenekelőtt gyorsaságban vagyunk lemaradva a nemzetközi szinttől. Sajnos, ez igaz a Vidire is, ám az utánpótlásnevelés megújulás miatt mégis bízom a fehérvári futball szebb jövőjében, s mintmondtam, magabiztos Vidi sikerre számítok az MTK ellen."

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >