Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow MI AZ AMIT BIZTOSAN MEGKAPUNK AZ ISTENTŐL?
MI AZ AMIT BIZTOSAN MEGKAPUNK AZ ISTENTŐL? Nyomtatás E-mail
Írta: Barlay Ö. Szabolcs   
2013. július 30.

Image Annyiszor panaszkodunk, hogy nem hallgatja meg kérésünket az Úr. A mai evangélium arről biztosít, hogy egyet mindig, mindenképpen megad: ha igazán, őszintén, kitartóan kérjük a Szentlelket.

 
Különben minden imánkat és kérésünket meghallgatja, ha úgy imádkozunk, ahogy Jézus épp a mai evangéliumban apostolainak elmondja:”legyen meg a Te akaratod”.
 
Ez azt jelenti , hogy imáinkat mindig azzal fejezzük be, hogy végig gondoljuk: vajon kérésünk egyezik-e Isten akaratával? Hogy valóban ezt kell tennünk, ahhoz maga Jézus adja a példát. A Getszemáni kertben a legnagyobb kérdéssel szembesült: saját életéről, sorsáról volt szó.
 
Arról, amiről többször beszélt is tanítványainak: átadják a főpapoknak, akik keresztre akarják feszíteni.
 
Az utolsó órában, mivel tudta, hogy Júdás már közeledik a kirendelt csapattal, annyira megborzadt , hogy vért verejtékezve imával fordult a Mennyei Atyához: ha lehet, mentse meg, és változtassa meg döntését. „Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem e keserű pohár”.
 
De kérését ugyanebben a mondatban ezzel egészíti ki: „mindazonáltal ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd” ( Lk 29, 39-46). A Krisztus követés azért lehetséges és gyönyörű, mert Jézus minden tanítását nemcsak szóval, hanem tetteivel is bemutatta.
 
És amikor Nagycsütörtök éjjel teljesen átadta magát az Atya akaratának, megjelent egy angyal a mennyből, és megerősítette.
 
Ez is hozzá tartozik a teljes igazsághoz, Mert mindannyian tapasztalhatjuk, hogy ha így imádkozunk és így terjesztjük elő kérésünket, megkapjuk a lelkierősség kegyelmét, és meg tudunk birkózni a legnagyobb feladattal is.
 
Uram, tudom, hogy atyám vagy, és a legjobbat akarod nekem, még akkor is, amikor én másként gondolom.
 
Amen (ami magyarul épp azt jelenti: Ú g y l e g y e n
 
< Előző   Következő >