Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
8 forduló után 10. a Vidi Nyomtatás E-mail
Írta: FC Fehérvár   
2008. szeptember 22.

ImageA magyar bajnokság 8. játéknapja után a 10. helyen áll az FC Fehérvár. A tabellát az ebben a fordulóban 3 gólt szerző Újpest vezeti, a Debrecen a második, míg a harmadik helyen az újonc Haladás áll. Az NB1 nyolcadik fordulójában összesen 29 gól esett, ez 3.625 találatot jelent mérkőzésenként. Nem volt olyan találkozó, ahol nem született gól, a győriek 6-ot is láthattak. Nem járt rosszul sem a debreceni, sem az újpest közönség: ők 5 - 5 gólnak lehettek szemtanúi. A forduló, a tavalyi bajnok MTK fehérvári vendégjátékával kezdődött: a kék fehérek a kiegyenlített első félidő után jobb, gyorsabb játékot mutatva 2-0-ra nyertek.

FC Fehérvár - MTK: 0-2
Gól: Lambulic, Szabó

Szombaton 6 mérkőzést játszottak, mindegyik este 7 órakor kezdődött:

Debrecenben még a szünetben is 1-0-ra vezetett a vendég Vasas Takács öngóljával, de a második félidőben felpörgette a játokot a Loki: Oláh Lórant 7 perc alatt két gólt lőtt majd betalált Dudu is és a vége előtt 10 perccel Szakály állította be a 4-1-es végeredményt.

DVSC - Vasas: 4-1
Gól:Oláh 2x, Dudu, Szakály illetve Takács (öngól)

Győrben nem csak a második félidő volt egyértelmű: A Rába-parti együttes könnyedén 6 góllal verte a Diósgyőrt.

Győr - DVTK: 6-0
Gól: Stark (11-esből), Kovács I Z. 2x, Bajzát 2x, Völgyi

A 8. fordulóban két döntetlen született, mind két mérkőzésen 1-1 lett a végeredmény. A bajnokság utolsó helyén álló Siófok már-már úgy érezhette, hogy megvan a 3 pont, de a REAC nem adta fel: Nyerges a 88. percben egyenlített.

Siófok - REAC: 1-1
Gól: Takács illetve Nyerges

A Zete - Paks találkozón a másod - vagy inkább harmad - virágzását élő Tököli Attila szerezte meg a vezetést de Kriston öngóljával a 74. percben kialakult az 1 - 1-es végeredmény

ZTE - Paks: 1-1
Gól: Kriston (öngól) illetve Tököli

A merész álmokat dédelgető újonc Szombathely már 3-0-ra is vezetett a vendég Kecskemét csak szépíteni tudott a 67. percben. A Szombathely ezzel a győzelemmel a tabella harmadik helyén áll és 3 ponttal van lemaradva az első Újpest mögött.

Haladás - Kecskemét: 3-1
Gól: Rajos, Tóth, Kenesei illetve Koncz

Nyíregyházán sima hazai siker született, a Kispest gólt sem tudott lőni. Apostu, a hazaiak román légiósa a hatodik fordulóban mesterhármast szerzett a Honvéd ellen kettőt vállalt.

Nyíregyháza - Honvéd: 3-0
Gól: Apostu 2x, Ramos

A forduló zárómeccsén, vasárnap az Újpest 3-2-re győzte le a Kaposvárt. A lilák 2-0-ra és 3-1-re is vezettek de a vendégek nem adták fel: a 84. percben Zahorecz találatával egy gólra zárkóztak fel, de egyenlíteni már nem tudtak. Ezzel a győzelemmel az Újpest 19 pontos és egy ponttal előzi meg a második Debrecent.

Újpest - Kaposvár: 3-2
Gól:Miljadionski, Cutuk, Rajczi illetve Nikolic, Zahorecz

Összeségében elmondható, hogy a magyar bajnokság 8. fordulójában sok gól esett, bár ketten a saját kapujukat vették célba. Talán annyit érdemes megemlíteni, hogy bár a magyar válogatott csatárproblémákkal küzd, a hazai pontvadászatban két játékos is akad, aki meccsenként minimum egy gólt lő. Legalábbis a statisztika szerint - ez persze korán sem jelenti azt, hogy a válogatottban is ilyen eredményesek lennének.


Az FC Fehérvár a következő fordulóban a Diósgyőrhöz látogat; a miskolci együttes hat gólt kapott a Győr vendégeként. Reméljük nem a Vidi ellen javítanak majd... Ezzel a gól aránnyal mi is elégedettek lennénk...

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >