Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Folytatódik a nyitott urológiai szakrendelő program
Folytatódik a nyitott urológiai szakrendelő program Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. szeptember 22.

ImageBár az „urológus” – kifejezés hallatán a férfiak többségén „összerezzenési hullám-sorozat” figyelhető meg, mégis örvendetes tényként könyvelhető el, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórház európai prosztata-naphoz kapcsolódva megrendezett „Nyitott urológiai szakrendelő” programját óriási érdeklődés övezte. A Hunyadi úti rendelőben tartott ingyenes vizsgálatokon szeptember 15-én, 16-án és 17-én 450-en vettek részt.

A „siker” pedig mindig folytatást követel, így ma, 9-14 óráig várják a kórházban és a szakrendelőben a férfiakat, akiknek ezúttal sem szükséges beutalót hozniuk.  

A Fejér Megyei Szent György Kórház közleménye szerint az említett három nap során minden tizedik esetben porosztata-betegség gyanúja merült fel, e betegeket további vizsgálatra jegyezték elő dr. Rácz Lajos osztályvezető főorvos és munkatársai.

A programon nemcsak prosztata-vizsgálat, hanem úgynevezett kardiovaszkuláris rizikószűrés - vagyis vérnyomás-mérés, vércukor-, koleszterin (HDL, LDL)-meghatározás - is történt.

A szűrővizsgálaton résztvevők mintegy 40 %-ának magasabb volt a normál értéknél a vérzsír-szintje, 15 %-uknak magasabb a vérnyomás értéke, egynegyedüknek magasabb a vércukor-értéke.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >