Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Nem elfogadható a démonizálás és a manipuláció! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. szeptember 22.

ImageDöbbenten hallgatta Dr. Cser-Palkovics András – és a tisztességesen élő és cselekvő magyarok, valamint más nemzetek tagjai is - azokat a kijelentéseket, amelyeket Nyakó István, az MSZP szóvivője és Ujhelyi István, a pár országgyűlési képviselője tett Nagyváradon. Az említett politikusok a szocialisták által bevetett – és bevetendő – alattomos eszközöket ismertették a Magyar Ifjúsági Értekezlet akadémiáján, amely során kijelentették: „Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki…” - Ennek kapcsán tartott Dr. Cser- Palkovics András sajtótájékoztatót Székesfehérváron.

Az országgyűlési képviselő kifejtette: ez az eset (is) sajnos rávilágít arra, milyen szörnyű állapotban van a magyar demokrácia. Nyakó István és Ujhelyi István Erdélyben, a fiatal politikusok előtt elfogadható kampányeszközöknek nevezte azokat az inkorrekt lépéseket, amelyek az „ellenfél” démonizálására és lejáratására irányulnak, s a szavazatok sokszor jogtalan eszközökkel való megszerzését támogatják.

E két szocialista politikus próbálták ugyan az elhangzott mondataikat többféle fórumon is megmagyarázni – ám azok megmagyarázhatatlanok.

 

Image
Fotó: Temesvári Márta

 „Ezért várjuk és kérjük az MSZP-t, hogy nyilatkozzanak: egyetértenek-e ezekkel a kampányeszközökkel, egyetértenek-e e két vezető politikus szavaival.” – mondta Dr. Cser-Palkovics András – „Én pedig arra kérem a szocialisták megyei vezetőit (s természetesen a székesfehérvári városvezetőket is), hogy ne engedjük be ezeket a kampányeszközöket városunkba! Tudnánk mondani a múltból olyan kiadványokat, amelyek nagyon is ezeket a démonizálásra, lejáratásra vonatkozó dolgokat követték, de most ne ezzel foglalkozzunk, hanem próbáljuk meg pozitív irányba fordulni! Beszéljük meg és rögzítsük, hogy ezek a kampányeszközök sem Székesfehérváron, sem a megyében nem elfogadhatóak. Remélem, hogy a szocialisták megyei és városi vezetése is ugyanezt vallja, s hajlandó a nyilvánosság előtt elmondani, hogy nem fogja a jövőben ezeket a kampányeszközöket alkalmazni.”

 

Kapcsolódó cikkeink:

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1232&Itemid=1

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1246&Itemid=1

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >