Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Pályázat a "Tóth Terézia és Tóth István Ösztöndíjakra" Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2008. szeptember 24.

A Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíj Közalapítvány kuratóriuma meghirdeti a tanulmányi ösztöndíj pályázatát a 2009. évre. Az Alapítvány célja, hogy anyagilag támogasson általános- és középiskolai tanulókat, valamint egyetemi, főiskolai hallgatókat tanulmányaik folytatásában. Támogatásban részesülhetnek olyan székesfehérvári lakosok gyermekei, akik jó tanulmányi eredményt érnek el, anyagi és családi körülményeik miatt az ösztöndíjra rászorulnak.

A pályázat feltételei:

· Jó tanulmányi eredmény,

- Általános iskolai tanulók esetén legalább 4.8 tanulmányi átlag és valamely területen kiemelkedő eredmény ( osztályfőnöki ajánlás ).Elsősorban felsős tanulók pályázzanak.

- Középiskolák: legalább 4.5 tanulmányi átlag és valamely területen kiemelkedő eredmény ( osztályfőnöki ajánlás ) Elsősorban 10 -11 -12 osztályos tanulók támogatására van lehetőség.

- Felsőfokú oktatásban részt vevő hallgatók esetén legalább 4.2 tanul- tanulmányi átlag és valamely területen kiemelkedő eredmény. Elsőéves hallgatókat csak rendkívüli esetben támogatunk.

· Szociális rászorultság (az eltartók alacsony jövedelme, a család szociális helyzete).

A pályázati laphoz mellékelni kell: Az eltartók kereseti ill. jövedelemigazolását ( az előző évi nettó átlagkereset alapján) a nyugdíj és egyéb járandóság ( családi pótlék, gyermektartás stb.) igazolását. A felsőoktatásban résztvevőktől a fentieken kívül iskolalátogatási igazolást és az előző félév tanulmányi eredményének igazolását (indexmásolat, első évfolyamon az érettségi bizonyítvány másolata).

A pályázati lapok beszerezhetők a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (az általános és középiskolások az osztályfőnököktől kérhetik).

A pályázatokat - a kért mellékletekkel - 2008. október 31. - ig lehet megküldeni vagy leadni a kuratóriumnak címezve (az általános és középiskolákban az osztályfőnökök gyűjtik össze a pályázati lapokat és az osztályfőnök ajánlásával, továbbítják őket a kuratóriumhoz).

Cím: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Székesfehérvár Városház tér 1.

Érdeklődni lehet: Kisari Sándorné (Tel: 06/20/481-3693)

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >