Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
MK: 16 között az FCF II is Nyomtatás E-mail
Írta: FC Fehérvár   
2008. szeptember 25.

ImageTegnap délután a Magyar Kupában játszó másik együttesünk, a Csucsánszky Zoltán által dirigált FCF II az NB-III Bakony csoportjának listavezetőjét, a Veszprémet fogadta Sóstón. A hazaiak a Halasi - Nagy Tamás, Vaszicsku, Bencze, Farkas Viktor - Csurka, Kovács, Hegybányai - Molnár, Gyurcsó, Lelkes összeállításban léptek pályára. Az első félidő első jelentősebb megmozdulása a 22. percben történt, amikor Tatal 22 méterről küldte kapura a labdát, amelyet Halasi a felső léc felé tolt.

Három perccel később a másik oldalon 16 méterről Csurka lőtt kapásból kapura. A lövésbe Varga belenyúlt, de hárítani nem tudott (1-0). A 33. percben Csurkáról Babos elé pattant a labda, lövését Halasi megfogta. Öt perccel később Farkas remek indításával Lelkes lépett ki és szerezte meg a Fehérvár második gólját (2-0).

A második felvonás veszprémi támadásokkal indult, ám veszélyesebb helyzetet nem sikerült kidolgozniuk. A 60. percben Grósz 25 méterről lőtt szabadrúgását Halasi biztosan fogta. A 65. percben a vendégek védelmi hibáját követően Lelkes életerős lövése - amelyet a vendégek kapusa csak beljebb tudott segíteni - hozta meg a harmadik gólunkat (3-0). A 80. percben a veszprémi együttes Halasi hálójától 18 méterre jutott szabadrúgáshoz, ám a labda mögé álló Tatal a bal kapufa mellé csavarta a labdát. A mérkőzés utolsó jelentős megmozdulása a 90. percben történt, Hegybányaitól Gyurcsó vette át a labdát és lőtte ki Varga hálójának bal oldalát 16 méterről (4-0).

"Jó teljesítményt nyújtva végig irányítottuk a mérkőzést és szép gólokat szereztünk" - értékelt Csucsánszky Zoltán, edző a találkozó végén. "Mielőtt kimentek a fiúk a pályára azt mondtam nekik, a Veszprém jó ellenfél, de merjünk ellenük bátran játszani, s ha kikapunk is, tegyük ezt úgy, hogy lelkesen, jól játszunk. Ezt maradéktalanul teljesítettük, megérdemelten nyertünk. Gratulálok a csapatomnak."

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >