Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow Pünkösdi búcsú Csíksomlyón
Pünkösdi búcsú Csíksomlyón Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 11.

Több százezer magyar részvételével kezdetét vette tegnap a 442. pünkösdi búcsú Csíksomlyón, amelynek idei mottója: „Egészen szép vagy, Mária!” A nagy hagyományokkal rendelkező székelyföldi ünnepre városunkból is igen sokan elzarándokoltak.

A búcsú celebráns ünnepi szónoka Schönberger Jenő volt, aki szentbeszédében – a mottóhoz igazodva – arról mesélt, hogy miképpen látogatta meg az arkangyal Máriát fogantatása előtt, s mily’ szavakkal készítette fel küldetésére. A szatmári püspök ezt követően arra kérte az embereket, hogy ne azonosuljanak az életellenes törvényekkel, hiszen „nem a törvény öl, hanem az ember”.

Szavait Romániából, hazánkból, s más országokból érkezett hívek hallgatták (némelyek kezében szentkoronás-, illetve Árpád-sávos zászló lobogott), ahogy Jakubinyi György gyulafehérvári érseket is, aki bejelentette, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából ünnepség-sorozatot szerveznek. Ennek kezdési időpontja szeptember 13., s a jubileumi év 2009. szeptember 29-ig tart.

 
< Előző   Következő >