Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow Húsvéti karitászakció a Fehérvári egyházmegyében
Húsvéti karitászakció a Fehérvári egyházmegyében Nyomtatás E-mail
Írta: Bertáné Pintér Katalin   
2014. április 17.

Image Befejeződött a Katolikus Karitász nagyböjti segélyakciója, a húsvét előtti tartós élelmiszergyűjtés, amelyhez idén is csatlakozott a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász önkéntes csoportjaival. Nagy Lajosné karitászvezető elmondta, ebben az évben rekordmennyiségű adomány gyűlt össze a felhívásra, több mint 165 tonna élelmiszerből országosan több mint 20 ezer család részesül a csomagokból még az ünnep előtt. A Székesfehérvári Egyházmegyében 4500 adományt tudnak kiszállítani. Az átlagosan 5 kilós csomagok tartalma: liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készétel konzervek és édesség.

 

A templomokba érkező adományokat a plébániák karitász-önkéntesei válogatták és osztották szét a plébánia területén nehéz helyzetben élőknek. Kádár Sándorné, a székesfehérvári öreghegyi plébánia karitász vezetője is arról tájékoztatta a megyei központot, hogy a húsvéti adományok idén nagyobb mennyiségben érkeztek. A karitászcsoport 20 önkéntese az ünnep előtt eljuttatta a csomagokat a nehéz helyzetben élő nagycsaládosoknak, gyermekeiket egyedül nevelőknek, és egyedülálló időseknek. Vannak, akik pénzadománnyal járulnak hozzá még az ünnepek alatt is a segélyakcióhoz, ezen további élelmiszereket vásárolnak és még húsvét nyolcadában kiszállítják a hátrányos helyzetben élőknek.

 

 

A nagyböjti templomi gyűjtésből megmaradó adományokat az egyházmegyei karitászközpontok osztják szét hajléktalanoknak és rászoruló családoknak.

A Székesfehérvári Katolikus Karitász hálásan köszöni minden adományozó nagylelkű segítségét, akiknek köszönhetően a rászorulók számára sikerült szebbé tenni Húsvét ünnepét.

 
< Előző   Következő >