Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Felsőoktatási megbeszélés a műszaki képzésekről
Felsőoktatási megbeszélés a műszaki képzésekről Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2014. április 23.

Image A Városházán találkoztak az Óbudai Egyetem, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának vezetői, hogy a tervezett műszaki képzésekről egyeztessenek nemcsak egymással, hanem együttműködő partnereikkel is. Székesfehérvár polgármestere, valamint több fehérvári cég képviselője mellett a megbeszélésre Kecskemétről is érkeztek résztvevők, akik saját helyi tapasztalataikról számoltak be. A Kecskeméti Főiskolán ugyanis már működik az a duális képzés, amely az ipar és a felsőoktatás együttműködésére épül, és amelyet Székesfehérváron is terveznek bevezetni.

 

 

A kormány tavaly augusztusi, kihelyezett ülésén tárgyalt a műszaki felsőoktatás jövőjéről és kezdeményezett egyeztetéseket a fehérvári képzések megtartása, szélesítése érdekében. Mindezek eredményeként született meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Székesfehérvár Önkormányzata és az Óbudai Egyetem között egy háromoldalú elvi megállapodás, amely rögzíti az Alba Regia Műszaki Kar létrejöttét is. 

 


 

"Az elsődleges cél számunkra a Geoinformatikai Kar városban tartása volt, de ezt a problémát úgy szerettük volna megoldani, hogy az egyéb, felsőoktatással kapcsolatos elképzeléseket is előre vigyük. Szerencsére sikerült, hiszen kormányhatározatok születtek a műszaki felsőoktatás megerősítésére Székesfehérváron. Döntés született arról is, hogy az Óbudai Egyetem bázisán jöjjön létre az Alba Regia Műszaki Kar. A meglévő képzések erősítésében és az újak 2015. szeptember 1-jével történő indításában az Önkormányzatnak, az Óbudai Egyetemnek és a jelenlévő cégeknek is fontos szerepük lesz. Abban bízom, hogy 10-15 év múlva azt tudják majd megállapítani, hogy Székesfehérvár a műszaki felsőoktatás erősítéséhez kapott támogatást és bizalmat megszolgálta.” – mondta el bevezetőjében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere kitért arra is, hogy bár az alapvető téma a műszaki felsőoktatás volt, ám kormányzati és önkormányzati döntések születtek arról, hogy a Kodolányi János Főiskola is segítséget kapjon fehérvári képzéseihez. A találkozó másik témája annak a kecskeméti példának a megismerése volt, amely értékes lehet Székesfehérvár és az itt körvonalazódó kezdeményezések megvalósítói számára is. Mint dr. Cser-Palkovics András kiemelte: „Vannak hagyományai Székesfehérváron is a duális oktatásnak, de nem abban a kidolgozott formában, amely az ipar és a felsőoktatás vonatkozásában Kecskeméten kialakult. Ezért kértük őket tapasztalataik bemutatására.”

Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester, Dr. Ailer Piroska rektor, valamint Prof. Dr. Belina Károly, a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar dékánja érkezett Kecskemétről, hogy ismertesse a náluk már működő duális képzést. Mint Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester előadásában elhangzott, az elsősorban mezőgazdasági gyökerekkel rendelkező Kecskeméten a ’90-es évektől jelentek meg az ipari cégek, és a Mercedes-Benz betelepülése is új helyzetet hozott. Ekkor merült fel az együttműködés igénye is a cégek, az oktatás szereplői és az Önkormányzat között. „Alulról jövő szerveződéssel maguk a vállalatvezetők igényelték az egyeztetést, így jött létre az Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft., amelynek a gazdasági élet szereplőinek érdekképviseletét ellátók, valamint az Önkormányzat és a Főiskola is tagjai. Ennek következő lépéseként klaszterek jöttek létre, ma Kecskeméten 3 akkreditált klaszter működik, több mint 100 céget összefogva. Az elsődleges probléma a szakképzett munkaerő hiánya volt, így felmértük a cégeknél, hogy milyen típusú szakiskolai képzésekre van szükségük. Két olyan szakmát találtunk, amelyeket pluszban be kellett vezetniük.” – ismertette Kecskemét alpolgármestere, aki beszámolt arról is, hogy jelenleg 22 céggel működnek együtt, fő vállalati partnerük a Knorr-Bremse és a Mercedes-Benz. Velük együttműködve dolgozták ki német példa alapján a duális képzés rendszerét is. „Létrejött a Járműtechnológiai Tanszék, járműipari mérnök szakot hirdettünk, de felmértük, hogy mire szakemberek kerülnek ki, annak 3-4 év az átfutási ideje. Erre megoldásként kezdtük kidolgozni a duális képzés modelljét, amelynek az ipar és a főiskola az elmúlt években kialakította a mindennapi gyakorlatát is. Fontos eredménye ennek, hogy azóta közel tízszeres a túljelentkezés és az országos 30%-kal szemben 5-10 % a tanulók lemorzsolódása. A jó tapasztalatok alapján a gépészmérnöki és műszaki menedzser szakirányon is meghirdettük ezt a modellt.” 

 


 

Az ipar és a felsőoktatás közötti együttműködésre épülő modell lényege, hogy a diákoknak már a tanulmányaik idején gyakorlati helyet, majd később munkahelyet biztosít, valamint hogy tényleges gyári környezetben erősíthetik meg tudásukat a hallagtók. Ezt a modellt szeretnék Fehérváron is megvalósítani. 

Az Óbudai Egyetem rektora az egyetem védnöksége alatt létesítendő műszaki képzéseket, illetve az együttműködési lehetőségeket mutatta be a résztvevőknek. Mint ismert, a városban és vonzáskörzetében működő gazdasági és munkaerő-piaci szükségletekhez igazodva a gépészeti, a mechatronikai, az informatikai és a villamosmérnöki képzés erősítése a cél. 

„A megújuló fehérvári műszaki felsőoktatás háttérintézményét adja majd az Óbudai Egyetem. Másokkal szemben nekünk sosem volt opció a ráfizetéses képzések felszámolása, inkább az együttműködést kerestük és keressük. Amikor a GEO Kari Tanácsa úgy döntött, hogy szeretne kiválni és az Óbudai Egyetemhez csatlakozni, ezt mi örömmel fogadtuk. Időközben több egyeztetés zajlott, míg 2014. február 28-án bejelentésre került az a kormányhatározat, amelyben az áll, hogy a kormány egyetért a műszaki felsőoktatás ilyen irányú továbbfejlesztésével és az Alba Regia Műszaki kar létrehozásával. Május 15-ig kell áttekinteni az elhelyezés és működés jövőbeni feltételeit, majd meg kell történnie az átadás-átvételnek és július 1-jével létre kell jönnie az Alba Regia Műszaki Karnak.” – emelte ki Prof. Dr. Fodor János. A rektor ismertette az Óbudai Egyetem és a Geoinformatikai kar jelenlegi és jövőbeni képzési struktúráját is.  Az Óbudai Egyetem esetében ez 12 alapszakot, valamint erre épülve 8 mesterszakot és 3 doktori iskolát jelent. Örömmel adott hírt a rektor arról is, hogy a hallgatói összlétszám az elmúlt években is nőtt. „Az Óbudai Egyetem és a Geoinformatikai Kar is megtartja az eddigi alap- és mesterszakokat. Ezek mellett indítunk gépészmérnöki és mechatronikai mérnöki alapképzést. Igazodva a felsőoktatásra vonatkozó jogszabályokhoz, a jövőben itt induló képzés attól lesz fehérvári, hogy Székesfehérváron folyik majd és a fehérvári kar önálló diplomakiadási jogot is kap. Ami a duális képzést illeti, előkészítés alatt van a felsőoktatási törvény módosítása, amelybe már bekerül majd, a kooperatív képzés pedig már most is gyakorlat. Szoros együttműködésre van szükség a jövőben, hogy ösztönözzük a jelentkezéseket és minél több, gyakorlati tudással rendelkező vendégelőadó bevonását a képzésbe.” – zárta előadását Prof. Dr. Fodor János. 

 


 

A találkozó további részében gyakorlati kérdések kerültek szóba, melyekből kiderült, hogy nemcsak az intézmények, hanem a cégek részéről is kedvező a gyakorlatorientált képzési rendszer fogadtatása. Székesfehérvár polgármesterének kezdeményezésére a jelenlévők megállapodtak abban, hogy a kar alapításával kapcsolatos feladatok után a duális oktatási modell kialakításáról újabb találkozót hívnak össze. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >