Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Utak, járdák, játszóterek újulnak meg idén a Vízivárosban
Utak, járdák, játszóterek újulnak meg idén a Vízivárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2014. április 23.

A Vízivárosban idén megvalósuló felújításokról, fejlesztésekről tájékoztatta a lakókat és a sajtó képviselőit Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő. A 3-as számú választókerületben utakat, járdákat, parkolót, gyalogátkelőhelyet és játszótereket újítanak fel, illetve sportpályák állapotát állítják helyre a Vízivárosi Általános Iskola területén.

 

„Nagy öröm számomra, hogy a kormányzati adósságkonszolidáció megteremtette a lehetőséget komoly út- és intézmény-felújítási beruházásokra Székesfehérváron.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Dr. Horváth Miklósné. A 3-as számú választókerület önkormányzati képviselője elmondta: a Saára Gyula-program keretében a Mikes Kelemen utcában cserélik a burkolatot, az április 23-a és május 9-e között zajló, 12 millió forint összértékű munka az egyik legjelentősebb útfelújítás lesz idén a Vízivárosban. Gondoskodnak a gyalogosok biztonságáról és kényelméről is. Helyreállítják a járdát a Mikes Kelemen utcában, a Sarló utcában, a Királysoron a Sarló utca és a Géza utcai buszmegálló között, a Gáz utca 18. előtt és a Gáz utcában az E.ON mellett a lakótelepi gyalogátkelőhelyig. A Királysor - Géza utca kereszteződésben középszigetes gyalogos átkelőhely épül, a Királysor 29-33. mögött pedig a parkoló aszfaltburkolata újul meg. Térkövezik a Vízivárosi Általános Iskola és az élelmiszer áruház közötti teret. A Saára Gyula-program keretében zajló vízivárosi beruházások összértéke több tízmillió forint.

 


 

Dr. Horváth Miklósné szívügyének tekinti a városrész játszótereinek felújítását, ezért idén ezek a beruházások is folytatódnak képviselői pénzügyi keretből. A 2012 októberében átadott, Budai út 90. szám alatti játszótérre új játékok kerülnek, és teljesen felújítják a Sarló utca 23. szám alatti játszóteret. Megvalósul egy nagyon régóta várt beruházás is, rendbe teszik a focipályát és kosárlabdapályát a Vízivárosi Általános Iskola területén. A képviselői keretből finanszírozott felújítások értéke meghaladja a négymillió forintot.

 


 

A képviselő reméli, hogy a megvalósuló beruházások örömet, minőségi változást hoznak a Vízivárosiak mindennapi életébe.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >