Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow EMTEK: összefogás a jövőért
EMTEK: összefogás a jövőért Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2014. május 29.

Image

Magyarországon számtalan szakmai szövetség, tömörülés, érdekképviseleti fórum működik, hol jól, hol pedig kevésbé. Feltétlenül előbbiek közé tartozik az EMTEK Klaszter, melynek alapvető célja integráció létrehozása a tüzeléstechnika, légtechnika és energia felhasználás területén. Az alakulás óta eltelt bő 3 év megmutatta, a gazdasági válság okozta negatív hatások ellenére a tömörülés jó irányba halad a kitűzött célok megvalósítása tekintetében.
 
 
Major László, az EMTEK alapítója, elnöke saját kisvállalkozása a székesfehérvári Interkomfort Kft élén 1992 óta már bebizonyította, tudja miként kell sikeresen működtetni egy céget a tüzeléstechnika és klímatechnika terén, így nem csoda, hogy az Első Magyar Tüzelés- és Légtechnikai Energia Klaszter is életképes, jól funkcionáló kezdeményezésnek bizonyult.
 
A projekt a legfőbb integrációs cél érdekében hátteret nyújt és menedzseli a tagok üzletviteli, innovációs, és marketing feladatait. Ezekhez biztosít szakértőket, oktatást, szolgáltatási hátteret, kiemelt figyelmet fordítva a modern technológiák és megújuló energiaforrások felhasználására.
 
A konstrukció célja, hogy előmozdítsa a vállalkozások közötti együttműködések, valamint a vállalkozások más vállalkozásokkal, oktatási intézményekkel, K+F intézményekkel, helyi gazdasági szereplőkkel klaszter formában megvalósuló együttműködéseinek létrehozását, illetve fejlesztését.
 

 
Ezen belül különösen fontos, hogy lehetőséget biztosítson a regionális stratégiákban, operatív programokban, ill. az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) megfogalmazott kulcságazatokban működő vállalati együttműködések és klaszterek versenyképességének növelésére.
 
Számos egyéb megvalósítás alatt álló célt- és részcélt tűzött ki maga elé az EMTEK vezetősége és tagsága, melyek közül kiemelkedik a hálózatos és a klaszter együttműködések menedzsment szervezeteinek létrehozása a támogatott projektek keretében, továbbá közös beruházások megvalósulása, amelyek növelik az együttműködések és a klaszter tagjainak versenyképességét, valamint az innováció orientált fejlesztések és együttműködések létrejöttét.
 
Azok a cégvezetők, kis- és középvállalkozások vezetői, akiket érdekel az EMTEK teljeskörű tevékenysége, minden további célkitűzése, azok a www.emtek.info.hu weboldalon minden fontos információt megtalálhatnak.
 
Személyesen a Klaszter székhelyén Székesfehérváron az Erzsébet út 33. címen, illetve telefonon a 22/310-355 -ös számon kérhető tájékoztatás.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >