Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Még az ősz folyamán elkezdődhet a Szilvamag utca felújítása
Még az ősz folyamán elkezdődhet a Szilvamag utca felújítása Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2014. október 08.
Több ütemben, már az ősszel megkezdődhet a Szilvamag utca felújítása. A járdakialakítást követően megújul az útburkolat, parkolókat építenek, megtörténik a terület parkosítása és rendbe teszik a felszíni csapadékvíz elvezetést is. Minderről és a héten megkezdődő Rádió utcai munkálatokról a helyszínen tartott sajtótájékoztatón számolt be Maroshegy önkormányzati képviselője, Brájer Éva.

 

 

A Rádió utcában már a héten indul a kivitelezés, míg a Szilvamag utcában folyamatban van a terület előkészítése. A teljes járda-, út- és zöldterület-fejlesztés több építési ütemben zajlik majd. Most az első  építési ütem beszerzése folyik, sikeres eljárások esetén a munkák még az ősz folyamán megkezdődnek. Először a járdák épülnek meg, térkövezett kivitelezésben. Ezt követi majd a jelenlegi  út szélesítése, és az épületek közötti parkolók kialakítása, kiépítése.

„A terveket pár éve készítettük el, most pedig  megkezdjük a Maroshegy központjának számító Szilvamag utca felújítását.” – jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Brájer Éva. A városrész önkormányzati képviselője elmondta, mivel a terv teljes körű, komplex,  a kivitelezés teljes költsége is igen magas, így több ütemben valósíthatják meg ezeket a munkákat. „Erre az évre terveztük az első rész kivitelezési munkálatait, amelyek érintik a gyalogosközlekedést. A Szilvamag utca Maroshegynek egy igen forgalmas része. Nagyon sok gyermek jár erre iskolába, így ezért is fontos, hogy a járda megépülésével biztonságosabbá váljék ez a szakasz. A Nagyváradi utcát az elmúlt években felújítottuk és elkészült a csíkos, térkövezett járda. Ezt szeretnénk folytatni a Temesvári utcáig, hogy egyszer majd a maroshegyi gyerekek a csíkos járdán végig tudjanak menni egészen a Táncsics iskoláig.”

Az első ütemben elkészül majd a csapadékvíz elvezetése is. A következő évben az út rendbe tétele lesz a cél, így a kiszélesítést követően az új burkolaton már biztonságosan zajlik a kétirányú közlekedés.

A további útfelújításokról Brájer Éva elmondta, az itt élők régi kérése valósul meg a héten kezdődő munkálatokkal a Rádió úton. Az idősek otthona és az óvoda közötti lakóházaknál az eddigi murvás bekötő utakat mart aszfalttal stabilizálják. Így a Rádiói úti 1, 2, 3 számú épületek előtti munkáknak köszönhetően október végétől megszűnnek a vízmegállások és a kátyúk

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >