Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Helytálltak a vk-n a Főnixesek
Helytálltak a vk-n a Főnixesek Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2014. november 19.
A Főnix SE története során először képviselhette a klubot -és egyben a magyar színeket- egy itthon már sikeres formációja rangos nemzetközi versenyen. A Dragon Girls junior nagyformáció mindjárt egy lengyelországi Világkupa-viadalon esett át a tűzkeresztségen, s nem is vallott szégyent, ugyanis a roppant erős mezőnyben 5 ország 18 indulójából a 11. helyen végzett. A fehérvári "sárkány lányok" mellett még másik hat -sokkal rutinosabb- magyar csapat is indult a megmérettetésen, s közülük a budapesti Party Girls nyerte meg a Zielona Gorában megrendezett vk-versenyt.
 
 
A Dragon Girls tagjai a Főnix SE elnöke és egyben edzője, Benedek Dóra vezetésével készültek fel el első nemzetközi kalandjukra, ami főleg annak tükrében volt bátor -és végül szép eredményt hozó- vállalkozás, hogy a részvételre való felkérést nem sokkal az esedékesség előtt kapták a honi szövetségtől, így az utazás, a szállás leszervezésére, valamint a szakmai felkészülésre mindössze 2 és fél hét állt rendelkezésükre!
 
Benedek Dóra beszámolójában elmondta, hogy az elődöntő után a Dragonos lányok a 12. helyen álltak a magyarokon kívül még orosz, cseh, svájci és lengyel csapatokat felvonultató mezőnyben.
 

 
Ezután a reményfutamok következtek, melyben a táncosok még jobban odatették magukat, így a 10. helyen jutottak a középdöntőbe.
 
A harmadik kör volt a Főnixesek számára a legerősebb, amit egy pici hibával teljesítettek, így végül a 11. helyen zárták a versenyt ami minden körülményt mérlegre téve nagyszerű helytállásnak tekinthető.
 
Az egyesület vezetője külön gratulál a győztes Party Girls-nek, valamint ez úton is köszönetet mond a támogatóknak és a csapattagok szüleinek, akik nélkül ez az nemzetközi szereplés nem jöhetett volna össze.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >