Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow A Villach otthon tartotta a pontokat
A Villach otthon tartotta a pontokat Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. október 13.

ImageA Villach a legutóbbi három mérkőzését megnyerte hazai pályán, és nem volt ez másként vasárnap este sem. Az Alba Volán még döntetlenre állt az első harmad után, ám a folytatásban a maguk javára fordították a találkozó állását a Sasok. - Fantasztikus hangulatot teremtettek a villachi szurkolók, ez hamar átragadt a bírókra is, már húsz másodperccel a kezdőbedobás után kizavarták Ocskay-t két percre. Megúsztuk a kiállítást, bár Cavanaugh, Sandrock, Elick és Kaspitz is próbálkozott a gólszerzéssel.

Amint kiegészültünk, megmutattuk, hogy miért is vagyunk a liga élmezőnyében, gyors kontráinkkal keltettünk zavart.  

Forsyth, Fekete, Ocskay és Byström is megszerezhette volna a vezetést a Volánnak, de nem sikerült. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, a 13. percben Kaspitz előnyhöz juttatta a Sasokat. Nyíltan támadott mindkét együttes a folytatásban is, számos gólhelyzettel. Az egyenlítés végül a 20. percben jött össze, ekkor Martz remek átadását Kovács lőtte Prohaska lábai között a kapuba. (1-1) A középső játékrészt nagy elánnal kezdte a Villach, de Szuper Levente kitett magáért. A Volán jobbára gyors ellenakciókkal operált.

Komoly nyomás nehezedett ránk, pláne hogy emberhátrányba is kerültünk, és ezt nem is bírtuk sokáig, a 26. percben - éppen kivédekeztük a hátrányt - de amint visszatért Byström, Petrik révén a hazaiak kerültek ismét előnybe. (2-1) Nem törtünk meg, a 30. percben már az egyenlítésnek örültünk, amikor a játékvezető közbeszólt: nem látta jól a történteket, a gól érvénytelen, büntetőlövés következik. Martz futott neki, de kihagyta. Ez fordulópontnak bizonyult.

Kaspitz kiállt, de a fórt kihagytuk, és amint visszatoppant a gólerős csatár a jégre, nem figyeltünk rá, Elick elé is tette a játékszert, ő pedig nem hibázott. (3-1) Egyenlítés helyett kétgólos hátrány várt ránk az utolsó húsz percre. A befejező harmadban nem termett sok babér nekünk, Lanzinger távoli lövése az 56. percben gyakorlatilag eldöntötte a nyitott kérdéseket, Cavanaugh góljának pedig csak a statisztikusok tulajdoníthatnak némi jelentőséget. (5-1)

Az Alba Volán harmadik idegenbeli mérkőzésén kapott sorozatban öt gólt, ez mindenképpen figyelmeztető jel. Sok idő azonban nincs, hiszen kedden érkezik a Vienna Capitals, amely ma feltörölte a jeget az Innsbruckkal, 9-2-re rommá verték őket. Nagy meccs lesz, érdemes lesz kijönni a jégcsarnokba, és szurkolni a Volánnak.

EC VSV - Alba Volán 5-1 (1-1, 2-0, 2-0)

Villach, 3200 néző, vezette: Cervenak, Rambausek, Riener.

EC VSV: Prohaska - Oraze, Sandrock, T. Raffl, Mapletoft, Ferland, Kromp, Pfeffer, Petrik, Cavanaugh, Peintner, Elick, Scoville, Kristler, Kaspitz, Lanzinger, Bacher, Zorec, Toff, M. Raffl, B. Petrik. Vezetőedző: Larry Huras.

Alba Volán: Szuper - Byström, Horváth, Palkovics, Ocskay, Fekete, Bonni, Forsyth, Sofron, Martz, Kovács, Ondrejcik, Jobb, Hegyi, Nagy, Vaszjunyin, Fodor, Alanen, Yli-Junnila, Benk.

Vezetőedző: Ted Sator

Gól: Kovács

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >