Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Egy este - Szabolcskáért Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 16.

Image„Segítsünk ezen a kisfiún!” – hívott fel nemrég Balsay István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, aki a súlyos balesetet szenvedő Kerpel Szabolcs gyógykezelését szerette volna megkönnyíteni valamiképpen. Értendő ez „anyagilag”, hiszen a cross-motor, amelyet vezetője a gyermek felett „átugratott”, maradandó sérüléseket okozott, s a rehabilitáció súlyos költségeket ró a családra.

Balsay István kérésének eleget téve fel is tártuk Önök előtt Szabolcska „esetét”, s hírül adtuk, hogy nemsokára adománygyűjtést szerveznek kezelésére. A jótékonysági est időpontja pedig már meg is van: október 17-én (tehát holnap), 15 órakor várják a „meleg szívűeket” az István Király Általános Iskolába.

A programon fellépnek az iskola tanulói, tanárai, valamint Vasvári Csaba színművész, a Vörösmarty Színház igazgatója, Brunner Márta és Váradi Eszter Sára színművésznők, sőt, városunk sportolói: az Albacomp kosárlabda csapat tagjai és az Alba Volán jégkorongozói is.

Támogatásra nyitott bankszámla száma:
Raiffeisen Bank RT.: 12023008-00153735-00200006

Kapcsolódó híreink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1332&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=780&Itemid=31

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >