Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Pontszerzés Jesenicében Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. október 18.

ImageAz Alba Volán bravúros teljesítménnyel pontot rabolt a tabella élén álló Acroni Jesenicétől. Ismét büntetőlövések döntöttek, a szerencse megint nem állt mellettünk. - Az Alba Volán kapujában Hetényi Zoltán kezdett, és először lépett jégre Derek Couture is Volán-mezben. Éppen ők játszották a főszerepet az első percekben: Couture rögvest gólt szerezhetett volna, majd pedig a Jesenice-támadók alaposan bemelegítették Hetét. Dervaric pontos passzából Paré lőhetett, ekkor már fiatal hálóőrünk sem tudott mit tenni. (1-0)

A vezetés megszerzését követően is igen aktívan támadott a hazai csapat, de sem Paré, sem a két Rodman-fivér, sem Razingar, de Kranjc vagy éppen Strömberg sem tudott túljárni a káprázatosan védő Hetényi eszén. Három emberhátrányt is kivédekezett a Volán, így egy gólos volt mindössze a hazai előny. A középső felvonás legelején David Rodman hatalmas helyzetben találta magát, de hiába állt Hetényivel szemben, kapusunk védeni tudott.

A rengeteg kimaradt Jesenice-helyzet megbosszulta magát, a második harmad elején a meccsen másodszor fórban levő Alba Volán kiegyenlített: Bonni passzát Kovács értékesítette éppen a kiegészülés előtt. (1-1) Fegyelmezetlenné vált a Jesenice a számukra meglepő fordulatot követően, több fegyelmi büntetést is kiosztott Veit.

Ez a Volán malmára hajtotta a vizet, és Palkovics góljával meg is fordítottuk a meccset! (1-2) Ráadásul Fekete kétszer is ziccerben találta magát a megzavarodott hazai védelem kapitális hibái nyomán, de nem sikerült növelni az előnyt. A harmadik játékrészt a szlovének kezdték jobban, de hihetetlen helyzeteket hagytak ki. A Volán részéről elsősorban Palkovics, illetve egy ízben Ondrejcik veszélyeztetett, de Hocevar is magabiztosan tette a dolgát. Aztán amikor kétszer is Volános játékost állított ki a bíró, óriási nyomás alá helyezték a kapunkat. A rutinos Paré vállalta ismét magára a gólszerzés feladatát, emberelőnyből egyenlített. (2-2) Hetényi vezérletével őriztük az állást, jöhetett a hosszabbítás. Ennek rögtön a legelején a Volán került emberhátrányba, de a 4-3 elleni helyzetet is remekül kivédekeztük. Majd nálunk lett az előny, de nem sikerült megszerezni a győzelmet jelentő gólt.

Következhettek a büntetők, de ekkorra elfogyott a szerencsénk. A Jesenice mindhárom rávezetést értékesítette, velünk ellentétben, így övék lett a jutalompont. Ennek ellenére minden dicséretet megérdemel az Alba Volán csapata, hiszen a mezőny egyetlen csapata mi vagyunk, amely pontot rabolt a Jesenice otthinából, illetve csak bennünket nem tudtak egyszer sem legyőzni a rendes játékidőben.

Acroni Jesenice - Alba Volán 3-2 (1-0, 0-1, 1-1, 0-0, 1-0) Jesenice, 2500 néző, vezette: Veit, Rambusek, Reiner.

Acroni Jesenice: Hocevar - Kranjc, Vidmar, D. Rodman, M. Rodman, Hebar, Dervaric, Robar, Strömberg, Paré, Manfreda, Kovacevic, Rabolj, Razingar, Jakopic, Poloncic, Svete, Varl, Brus, Jeglic, Terlikar. Vezetőedző: Doug Bradley.

Alba Volán: Hetényi - Horváth, Byström, Fekete, Ocskay, Palkovics, Bonni, Forsyth, Kovács, Martz, Couture, Ondrejcik, Jobb, Sofron, Alenen, Benk, Hegyi, Fodor, Nagy, Vaszjunyin. Vezetőedző: Ted Sator.

Gólok: Palkovics, Kovács.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >