Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Újabb erősítés: Nick Martens is az Alba Volán játékosa
Újabb erősítés: Nick Martens is az Alba Volán játékosa Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. október 19.

ImageAz Alba Volán örömmel tájékoztatja szurkolóit, hogy a mai naptól a csapatot erősíti Nick Martens hátvéd, aki közel 100 AHL-mérkőzésen szerepelt, tavaly a Graz, illetve a REV Bremerhaven játékosa volt. - Az amerikai Nick Martens 1982-ben született, ideális testfelépítésű hátvéd, aki 187 cm magas és 90 kg. Pályafutását az NAHL juniorligában kezdte, a Texas Tornado színeiben. A csapattal egyszer alapszakasz-győztes, egyszer pedig a rájátszás nyertese lett.

Már ekkor kitűnt remek játékintelligenciájával és lövőerejével, második évében a liga legnagyobb tehetségeinek csapatába (NAHL Top Prospect Team) választották. Az itt töltött majd két szezon alatt átlagosan minden második mérkőzésén adott egy gólpasszt.

A ligából kiöregedve egyetemre ment, akárcsak édesapja és édesanyja egykoron, ő is a Michigani Egyetemen folytatta tanulmányait, pszichológia szakon diplomázott. Az egyetemi bajnokságban, az NCAA-ban alapembernek számított, négy év alatt 129 mérkőzésen játszott, vezérletével kétszer is az országos legjobb négy közé jutott a "Wolverines" becenevű gárda, és mind a négy évben bejutottak a regionális döntőbe. Második egyetemi évében (2002/2003) a csapat legjobb +- mutatójú játékosa volt, +22-es értékkel.

Remek teljesítménye nem is maradt észrevétlen, profi szerződést

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >