Levente Péter neve valóban a „fogalom” kategóriájába tartozik. Kortalan műsorai minden időben helytállóak, és soha sem lehet tudni, kit szórakoztatnak jobban: a szülőket vagy gyermekeiket? A humor-íz mellett oktatnak a „jóra”, a „tiszta létezésre”, amely példáját maga a művész is méltóképpen hirdeti minden egyes „műsoron kívüli” megnyilvánulásával, következetes életével. Hat év tékozlón fiú út kivételével (1961-1967) vállalja a hitével járó materiális hátrányokat, a felmérhetetlen lelki szabadság, a szellemi frissesség és nyitottság gyakorlásának lehetőségéért.

Nem csoda, hogy minden felekezet nagy előszeretettel hívja meg programjaira. Székesfehérváron legutóbb a Székesfehérvári Református Napokon láthatta a közönség, majd egy-két hétre rá egy katolikus rendezvényen, az Almássy-telepi egyházközség Közösségi Házában tartott Családi Napon.

Van-e különbség a hívő és a világi közösségeknek szóló estjei között? – kérdeztem tőle, mire így válaszolt:

„Semmilyen különbség nincs – kilencven százalékban. Tíz százalékban pedig csupán annyi, hogy amikor hívő közösségbe hívnak, akkor a második parancsolatot nem teljesen tartom be. Mármint nem arra gondolok, hogy hiába veszem számra Isten nevét, hanem, hogy akkor valóban (és többször is!) kiejtem.”

.

Hogy mi ennek a háttere? Levente Péter 1967-ban fejezte be a Marxista esti egyetem Esztétika-filozófia tagozatát. Azóta nem idealista materialistának vallja magát, hanem realistának, Jézuskövetőnek, és egyistenhívőnek. Ezt mindig is vállalja – és vállalta akkor is, amikor többen azt tanácsolták neki, hogy inkább „hallgasson”.

„Ebből az a hátrányom volt, hogy a tiltott és a tűrt kategóriába kerültem.” – mondta visszaemlékezésekor – „Ez főként anyagilag érintett. Nem lehetettem igazgató, nem lehetek magas nyugdíjas és Kossuth – díjas sem. Viszont ezek csak materiális dolgok. Attól kezdve, hogy megláttam az utamat, az önbizalomhiányom eltűnt. Mondhatták rám, hogy 56-os hazaáruló fia vagyok, osztályáruló stb, nem érdekelt. Amikor bemutatkoztam 1961-ben a budapesti Bábszínházban, hogy „Levente Péter”, azt mondták: „Még jó, hogy nem fasiszta”. Mondom: „Ezt hogy értik?” „Úgy, hogy ezzel a névvel maga nem csinálhat karriert. Változtasson nevet.” Akkor azt válaszoltam: „Ha majd a költeményben az áll: „Szép magyar vitézek, aranyos elvtársak”, akkor már másnap „Elvtárs Péterre” magyarosítok.”

.

Huszonnégy éves korában eldöntötte hogy csak olyan munkát vállal, ami a talentumának való. Ha valamit nem érzett helyesnek, inkább mást ajánlott maga helyett az adott munkára.

Óriási szerencséjének tartja, hogy kiskorában evangélikusként konfirmált a szekszárdi evangélikus templomban lutheránus apja miatt. Édesanyja református volt (azokra az istentiszteletekre is el kellett járnia), apai nagymája pedig római katolikus, aki miatt meg minden hónapban Szent Antalhoz járt az ezüst ötforintossal. Ráadásul 1952-1956-ig, az általános iskolában egy zsidó kántor fia mellett ült a padban, aki megkérte, hogy minden pénteken gyújtogassa és oltogassa a gyertyákat a zsinagógában. (A szekszárdi zsinagóga 1956-ig működött.)

Úgyhogy ő a lutheránus, a református, a katolikus és a zsidó liturgiákban egyaránt járatos – és mellette ökumenikus istenhívő. Őt nem érdekli, hogy ki hogyan akarja azt bizonygatni, hogy az egyik vallás jobb, mint a másik. Csak arra kíváncsi, hogy mi az, amit Isten nevében, Jézus példája nyomán tehet e földön – és ehhez keres társakat. A Székesfehérvári Református Napokra azért fogadta el a meghívást, mert nagyon megtetszett neki, hogy a fiatalok szerepelnek, s ő az egyedüli vendégművész.

.

„Nem produkciót csinálok, hanem hitvallást.” – nyilatkozta honlapunknak a program előtt – „Ilyen műsorral soha, sehol nem fogok fellépni, mivel nem szeretem ismételni önmagamat. Nekem minden találkozásom transzponálva van az adott napra. Soha nem tudnék fellépni úgy, hogy elmondok tíz József Attila verset vagy Örkény novellákat adok elő. Van egy gerinctéma, amit Döbrentey Ildikóval kidolgozok, aztán kiállok a színpadra és kész. Nem kell ehhez más, mint egy jó mikrofon, lámpák és közönség.” (Döbrentey Ildikó kapcsán közel tíz percen át rajongástól izzó szemekkel áradozott arról, hogy 41 éve szerelmesek egymásba…)

Végezetül kifejtette, hogy minden nap fel van készülve lelki, szellemi és materiális szempontból is arra hogy magához hivathatja az Úr. Nem fél a haláltól. Szeretne úgy nézni a Gazda szemébe, a szülei szemébe, a meghalt fiai szemébe, hogy ne kelljen szégyenkeznie. – Ennek megfelelően cselekszik és él minden pillanatban.

Fotók: Temesvári Márta

Kapcsolódó cikkeink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1409&Itemid=33

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1386&Itemid=33

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1400&Itemid=33

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1357&Itemid=33

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1478&Itemid=34