Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Izgalmak a köbön
Izgalmak a köbön Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. október 29.

ImageLeírhatatlanul izgalmas mérkőzésen büntetőlövésekkel nyert a Linz ellen az Alba Volán. A rendes játékidő utolsó másodpercében egyenlített a vendégcsapat, ám a végén a szerencse velünk volt. - Igencsak megfogyatkozva állt ki az Alba Volán a Linz ellen, Byström, Bonni és Martz sem állhatott Ted Sator mester rendelkezésére. Az ellenfél ezzel szemben teljes csapattal érkezett, így igen nehéz feladat várt csapatunkra.

Ami még nehezebbé vált az első percekben, ugyanis egymás után küldte ki játékosainkat Lesnjak bíró. Bő egy percen át kettős emberhátrányban kellett védekeznünk - szerencsénkre kapuvasnál tovább nem jutottak az osztrákok. A folytatásban inkább mezőnyjátékot láthatott a szép számú nézősereg, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 11. percben aztán már többen gólt kiáltottak, ám Ocskay közvetlen közelről a kapu mellé lőtte Fekete remek feladását. Aztán kétszer is emberelőnybe kerültünk, de egyik fórban sem tudtunk még felállni sem. Eléggé fáradtan mozgott a Volán, több ízben be is szorultunk saját harmadunkba, de megúsztuk. Az utolsó két és fél percet létszámfölényben töltöttük, egyetlen érdemi gólhelyzetet alakítottunk ki, de Palkovics közelről Westlund lepkés kesztyűjét találta el.

A középső felvonás elején kettős emberelőnyben találtuk magunkat, de továbbra is hadilábon álltunk a támadásvezetéssel. Aztán fordult a kocka, előbb Nagy Gergőt, majd Ondrejciket küldte ki a szlovén játékvezető. A Linz könnyedén felállt, de hiába adogattak gyorsan, ügyes védekezésünkkel megakadályoztuk a lövőhelyzeteket. Amikor mégis kísérletezni tudtak, Szuper védett bravúrosan. Már-már úgy tűnt, hogy végre 5-5 ellen játszhatunk, ám Tokajit is kizavarta a spori. Megúsztuk ezt a két percet is, majd nem sokkal kiegészülésünk után, a 30. perc legelején Sofron szerzett harcosan korongot, berobogott a támadóharmadba, és pompás lövéssel vezetéshez juttatta a Volánt. (1-0) Szárnyakat adott csapatunknak a gól, egy késleltetett Black Wings-kiállítás alatt alaposan körbelőttük Westlund kapuját. Jobban is ment az emberelőnyös játék, de igazi helyzet nem alakult ki. A harmad végét alaposan megnyomta a Linz, Szupernek volt dolga, ám Purdie szabálytalansága ezt félbeszakította. A fórban nem sok minden történt, pedig 40 másodpercig Leahy fegyelmezetlensége miatt ismét 5-3 ellen játszhattunk. A Volán továbbra sem játszott jól, de fontos változás volt az első játékrészhez képest az állás, hiszen vezetéssel mehettünk pihenőre.

Emberelőnyben kezdhettük a harmadik húsz percet, de újfent nem sikerült tanyát vernünk a vendégkapu előtt. Amint kiegészült a Linz, életveszélyes támadásokat vezettek, Szupernek két hatalmas bravúrt kellett bemutatnia. A Volán inkább kontrákból próbálkozott, Palkovics el is jutott Westlundig, de szólóját lábbal védte a hálóőr. Izgalmas volt a mérkőzés, a Linz nagy erővel küzött az egyenlítésért, az Alba pedig hősiesen védte a kapuját Szuper vezérletével. Amikor a 48. percben Feketének ki kellett állnia, a helyzetünk roppant nehézzé vált. Erejét megfeszítve, minden idegszálával összpontosítva dolgoztak emberhátrányos egységeink, hogy őrizzék az eredményt, mögöttük Szuper adott tartást a csapatnak szenzációs védéseivel. Aztán Palkovics korongot lopott, csak szabálytalanul tudták megfékezni. Nem sokáig játszhattak azonban 4-4 ellen a felek, Couture gáncsolta kissé feleslegesen ellenfelét. A hátrányban össztűz zúdult a kapunkra, Szuper pedig rendületlenül állta a sarat, valósággal őrületbe kergette a vendégjátékosokat.  Az 54. percben érthetetlen döntést hozott Lesnjak, a semmiért kiállította Feketét. Újabb emberhátrány, újabb idegtépő két perc. A szerencsével sem áltunk hadilábon, mindenesetre ügyesen kivédekeztük. Ismét Purdie vonta magára a figyelmet, az előnyük utolsó másodperceiben meg nem engedett testtel való játékért ő kapott kisbüntetést. Az 5-4 elleni helyzetben jól tettük-vettük a korongot, Palkovics ismét egyedül mehetett Westlundra, de sajnos fölé lőtte a ziccert.

Innentől kezdődtek az igazi izgalmak. Két perccel a vége előtt a vendégek érezték, hogy követ kell dobni az állóvízbe, mert ez a találkozó nagyon nem a szájuk íze szerint alakul. Verekedést provokáltak, hátha így emberelőnyben tudják lejátszani az utolsó két percet. A békésen cserére korcsolyázó Sofront hátulról letámadták, majd Couture és Iberer akaszkodott össze, a látványos ökölpárbajt az osztrák legény nyerte. Az indulatok azonban nem csillapodtak, a kispadok is egymásnak estek. Miután nagy nehezen sikerült szétválasztani a feleket, Lesnjak bíró elkezdte kiosztani a büntetéseket, ám ezt érthetetlen logika szerint tette. Csak a vak nem látta, hogy a linziek kezdeményezték a bunyót, ráadásul nekünk erre semmi okunk sem volt, mégis mi kerültünk emberhátrányba. Ugyanis a Volán részéről Nagy 2+2 percet, Couture 2+2+5 perc + automatikus végleges fegyelmit, Sofron 2+2+10 percet kapott; a Linzből pedig Leahy és Oberkofler egyaránt 2+2 percet, Di Lauro 2 percet, míg Iberer M. 5 perc + automatikus végleges fegyelmit kapott. Dörzsölhették a markukat az osztrákok, pontosan úgy ítélt a szlovén, ahogy azt ők remélték. Le is hozta kapusát Boni mester, mindent egy lapra tett fel. Roppant izgalmasan alakult a meccs, beszorultunk a saját kapunk elé. A ketrec egy ízben el is mozdult, és bár a bíró tökéletesen látta, csak legyintett egyet. Mi üggyel-bajjal a semleges harmadban küzdöttünk a pakkért, Szupernek kellett helyreraknia a ketrecet. Amikor Purdie kiállíttatta magát, már-már úgy tűnt, hogy végképp elszállnak a linzi esélyek. Ismét levitték Westlundot, egyenlő létszámnál is felálltak. Az utolsó másodperceket számlálta az óra, amikor jobbról becenterezták a korongot, a nyilvánvalóan kislesen, tulajdonképpen a gólvonalon álló Matthiasson bepréselte Szuper mögé a játékszert. Az utolsó másodpercben. Lesnjak bíróhoz feltűnésmentesen odakorcsolyázott a vonalbíró, és tájékoztatta arról, amit a szlovén sípmesteren kívül mindenki jól látott: kisles volt. A játékvezető azonban megvonta a vállát, és gólt ítélt... (1-1) Egy vacak másodperc hiányzott, jöhetett azonban a hosszabbítás.

Az öt perc ráadás alatt nem sokat kockáztattak a felek, az elsődleges cél a biztonság volt. Így jöhettek a büntetők.

A Linz kezdte, de Purdie rávezetését Szuper védte. A másik oldalon Fekete megcsinálta a cselt, de a gól elmaradt. Jött Baumgartner, de ismét Szuper volt a végállomás. Ocskay a másik oldalon megcsinálta a fakanálcselt, de mellé emelt. Matthiasson következett, de Szuper túljárt a gólvadász eszén. Kovács Csaba kezében volt a bónuszpont, de Westlund kitalálta a gondolatait. Jött a páronkénti kör. Ezt a Volán kezdte, Palkovics révén. Palkó ma nem brillírozott a meccsen, de a klasszisokat jellemző módon, amikor a legfontosabb, akkor villant. Csodásan elhúzta Westlund orra előtt a korongot, és fonákkal felvarázsolta a felsőbe. Shearer hatalmas füttykoncert közepette vezette Szuper felé a játékszert, de az ihletetten védő kapusunkat nem tudta mattolni. Győzött a Volán, megvan a két pont!

Hihetetlenül izgalmas összecsapáson tudott a Volán nyerni, és e két pont értékét tovább növeli, hogy nem ment túl jól a csapatnak a játék. Mégis sikerült győzni - fogcsikorgatva, minden centiméterért megküzdve, apait-anyait beleadva.

Mestermérleg, Ted Sator: Gratulálok a csapatnak, 17 játékossal tudtunk ma két pontot szerezni. Mai győzelmünkből oroszlánrészt vállalt Szuper Levente, aki a iskolajátékot mutatott be. Ennél jobban nem lehet védeni. Meg kell néznem a videófelvételt, de nem értem, hogy ha egyszer a Linz provokál verekedést, miért mi kerülünk emberhátrányba, továbbá erős a gyanúm, hogy kisles előzte meg az egyenlítő gólt. De a lényeg az, hogy felálltunk, és végül megszereztük a két pontot.

Szuper Levente: Jól ment ma a védés, remélem, még sok ilyen este lesz. Három meghatározó játékosunk nélkül foggal-körömmel küzdöttünk. ugyanakkor megengedhetetlen egy ilyen komoly ligában, hogy a bírók nem kommunikálnak egymással, hiszen a vonalbíró elmondta, hogy az osztrákok gólja kislesről született, ám a vezetőbíró erre azt válaszolta, hogy nem érdekli. Dühös voltam, nem tagadom. Tudtuk, tudjuk, hogy hogyan állnak hozzánk a bírók, de remélem, előbb-utóbb sikerül ez ellen valahogy klubszinten fellépnünk. Addig is energiát merítünk ebből. Mindezek fényében különösen értékes, hogy a végén mi örülhettünk a fantasztikus közönség előtt.

Alba Volán - EHC Linz 2-1 (0-0, 1-0, 0-1, 0-0, 1-0)
Székesfehérvár, 3000 néző, vezette: Lesnjak B., Lesnjak A., Rakovic.


Alba Volán: Szuper - Horváth, Martens, Forsyth, Tokaji, Ondrejcik, Jobb - Nagy, Hegyi, Benk, Fodor, Ocskay, Sofron, Kovács, Palkovics, Couture, Vaszjunyin, Fekete. Vezetőedző: Ted Sator.


EHC Linz: Westlund - Di Lauro, Mayr, Iberer F., Gruber, Helminen, Lukas R. - Iberer M., Shearer, Purdie, Lukas, Matthiasson, Ibounig, Schlacher, Leahy, Oberkofler, Baumgartner, Rac, Grabher Maier. Vezetőedző: Jim Boni.

Gól: Sofron.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >