Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow Széchenyi Ödön sírjánál koszorúztak a tűzoltók
Széchenyi Ödön sírjánál koszorúztak a tűzoltók Nyomtatás E-mail
Írta: Bisztricz Anett   
2008. október 29.

ImageSzékesfehérvári kezdeményezésre idén tizenhetedik alkalommal indult útjára október 16-án a Gróf Széchenyi Ödön Emléktúra Törökországba. A szervezők célul tűzték ki, hogy évről évre felkeresik és megkoszorúzzák a magyar és a török tűzoltóság megalapítójának, Gróf Széchenyi Ödönnek a sírját Isztambulban, valamint egy körutazás keretében az első világháborúban hősi halált halt magyar katonák emlékhelyeit.

Gróf Széchenyi Ödön 1863-ban alakította meg a budapesti önkéntes tűzoltó egyletet, majd elképzelésének további tökéletesítéseként 1869-ben javasolta a hivatásos városi tűzoltóság felállítását. 1870. júniusában, egy törökországi tűzvész után Konstantinápolyba utazott, ahol felajánlotta a segítségét, hogy magyar mintára felállítja a hivatásos és önkéntes tűzoltóságokat.

Széchenyinek ez négy évvel később, 1874-ben sikerült. Gróf Széchenyi Ödön haláláig Konstantinápolyban maradt. 1922-ben török-magyar szertartás keretében az isztambuli Ferikői Keresztény Temetőben kísérték utolsó útjára. Székesfehérvárról Varga Lajos, a Fehérvári Tűzoltó Egyesület elnökének és Kaygusuz Hüseyin csoportvezetőnek a szervezésében október 16. és 26. között egy magyar csoport, köztük tűzoltók, katonák, polgárőrök utaztak Törökországba, hogy – a több mint tíz éves hagyományt követve - koszorút helyezzenek el Gróf Széchenyi Ödön sírjánál és az első világháborúban a törökök oldalán harcolt és hősi halált halt magyar és többnemzetiségű katonák emlékművénél.

Image
fotó: Tűzoltóság

A csoport az egy napos utazást követően három éjszakát töltött Isztambulban, majd Kocaelibe látogatott, ahol az önkormányzat vezetősége fogadta a résztvevőket. A csoport itt rövid látogatást tett az egyik tűzoltó-parancsnokságon, és megtekintette a november 13-án átadásra kerülő Thököly Imre Emlékmúzeumot.

A tűzoltók és társaik ezután egy napot Bursában töltöttek, ahol a városi tűzoltó parancsnok fogadta őket, majd tovább utaztak Ayvalikba, Pergamonba és Trójába. A Dardanellákon komppal átkelve a Gallipoli-félszigeten koszorút helyeztek el az első világháborúban a törökök oldalán harcoló és a félszigeten hősi halált halt magyar és más nemzetiségű katonák tiszteletére emelt emlékműnél.

Az emléktúra utolsó napján a résztvevők Rodostóban ellátogattak a Rákóczi Múzeumba és megkoszorúzták a tengerparton lévő Rákóczi-szobrot.

 
< Előző   Következő >