Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Fontos két pont
Fontos két pont Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 30.

ImageVégig nagy iramú mérkőzésen tartotta otthon a két pontot a Fehérép Alcoa FKC az ASA-Consolis-HNKC elleni bajnokin. - kaptuk a hírt Pálfay Károly sajtóreferenstől, aki elmondta: A meccs első két gólját a vendégek szerezték, de a fehérváriak rögtön hattal válaszoltak, és ezt követően már egyszer sem adták ki a kezükből a vezetést. Ezzel a győzelemmel az ötödik helyre jött fel az FKC.

 

NBI, 10. forduló:

Fehérép Alcoa FKC – ASA-Consolis-HNKC 30-24 (14-12)

Köfém Sportcsarnok, 750 néző Vezette: Dobrovits, Dr. Tájok

FKC: Szikora, Petróczi és Djeric (kapusok), Bernataviciute 10, Trishchuk 4 (1), Vaszari 4, Nikolic 3, Siti 3, Vijunaite 2, Emberovics 1, Kovács 1, Lévai 1, Szegedi 1, Kamper. Vezetőedző: Sótonyi László.

HNKC: Abramovich és Vörös (kapusuk), Wolf 8 (6), Nikolayenko 5, Jókai 3, Lovász 2, Pollakova 2, Gerstmár 1, Koroknai 3, Földes, Fülöp, Gaál, Szepesi. Vezetőedző: Farkas József.

Hétméteresek: 1/1; 6/7 (Wolf hagyta ki)

Kiállítások: 12 perc; 8 perc

Piros lap: Vaszari

Az eredmény alakulása: 5. perc: 4-2, 10. perc: 6-2, 15. perc: 7-5, 20. perc: 10-8, 25. perc: 12-9; 35. perc: 15-14, 40. perc: 18-16, 45. perc: 21-18, 50. perc: 23-20, 55. perc: 26-22.

Szikora Melinda, az FKC kapusa:

„Nagyon nehéz volt a csapatnak feldolgoznia a Fradi elleni vereséget, hiszen volt taktikánk, csak nem tudtuk megvalósítani, hiszen például Szucsánszkit, illetve Zácsikot nem tudtuk kiszedni a játékból. A héten nagyon jól edzettünk, tényleg erőn felül készült mindenki, de meg is lett az eredménye. Sikeresen felszívtuk magunkat, és egy hajtós meccsen jó játékkal sikerült győznünk. Ehhez nagy segítség volt a hazai közönség, akik végig szurkolva sulykolták belénk a győzelmet. Jó volt látni, hogy tapsoltak nekünk, hiszen végre örömet okozhattunk nekik. Nagyon jó érzés, hogy ilyen fiatalon is bíznak bennem a társaim, és a csapat hasznára lehetek. Bár elfáradtam, megpróbáltam a legjobb teljesítményt nyújtani. Ebben nagy segítségemre voltak a védők, hiszen a sánctevékenység érzékelhetően jobb volt a mai meccsen. Meg kell tartanunk a lendületünket a hétvégi EHF-kupameccsünkre is. Különösen motiváltak vagyunk a görögországi mérkőzést illetően, hiszen mindenki szeretné megmutatni a világnak, mit tud. Egy biztos, nagy koncentrációra lesz szükség, és olyan összefogott játékkal, mint a mai és akkor van esélyünk a győzelemre.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >