Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Nem adják el a Fekete Sas Szállót
Nem adják el a Fekete Sas Szállót Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. október 30.

ImageA Közgyűlés mai ülésén egyetértett a Polgári Frakció azon álláspontjával, amely szerint kár lenne – sőt: vétek - az épületet értékesíteni, és inkább a köz szolgálatába kell állítani. Dr. Cser Palkovics András frakcióvezető és Vargha Tamás tanácsnok néhány nappal ezelőtt sajtótájékoztató keretében tudatta a média képviselőivel, hogy az eladás ellen emelik majd fel hangjukat – ahogy eddig is tették -, s azt szeretnék elérni, hogy vizsgálják meg a hasznosítási lehetőségeket és kutassák fel az azok megvalósítására bevonható forrásokat.

 

A frakcióvezető a Közgyűlés ebédszünetében elmondta a sajtónak: a Polgári Frakció nagyon örül annak, hogy a Szállót nem értékesítik, illetve, hogy az önkormányzat nem ír ki – immár sokadik alkalommal – pályázatot az értékesítésre. (Az eddigi pályázatok egyébként is eredménytelenek voltak, s különben is pénzügyi válságot élünk éppen át, az ingatlanokra nyomott ár jellemző, tehát a kiírás se lenne időszerű.)

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

A szakbizottságok megkapták az ehhez fűződő feladatukat: megnézik, hogy milyen pályázatok érhetőek el, a Kulturális Bizottság pedig áttekinti az ingatlan kulturális hasznosításának lehetőségeit.

 

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1647&Itemid=1

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >