Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow Biztonságban az év végén
Biztonságban az év végén Nyomtatás E-mail
Írta: Rendőrség   
2015. december 03.
ImageA Fejér megyei rendőrök is mindent megtesznek az ünnepek nyugalmáért.

 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az adventi időszak alatt kiemelt figyelmet fordítanak a lakosság vagyonbiztonságára, valamint a közlekedésbiztonságra.  A rendőrök, a velük együttműködő polgárőrök és közterület-felügyelők a jogsértések megelőzése és az állampolgárok biztonsága érdekében rendszeres ellenőrzéseket hajtanak végre, szükség esetén pedig tájékoztatással is segítik a lakosságot.

 

A rendőrök fokozott figyelmet fordítanak a főbb közlekedési útvonalakra, a bevásárló- és üzletközpontok környékére, az alkalmi kirakodóvásárok helyszíneire, piacokra, pályaudvarokra és a nagyobb tömegeket vonzó események helyszíneire egyaránt.   

 

 

 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokkal kívánja elősegíteni, hogy a karácsonyi bevásárlások idején az állampolgárok ne váljanak bűncselekmény áldozatává:

Ha nagyobb pénzösszeggel indul el vásárolni, azt lehetőleg tegye több helyre, kisebb címletekben táskájába!

Ne tegye egy helyre a pénztárcát, hitelkártyát, okmányokat! Lehetőség szerint a kabátja belső zsebében tárolja a pénztárcáját, az iratait, s ha lehet a telefonját is! A PIN kódját ne tartsa a bankkártyája mellett, hanem igyekezzen azt megjegyezni! Vásárláskor, az áru válogatásakor ne hagyja értékeit a pulton, bevásárlókocsin!

Ne hagyja a gépkocsi utasterében a kézitáskáját, mobiltelefon készülékét, egyéb értéktárgyait! Érdemes már elindulás előtt a csomagtartóba rakni azokat a dolgokat, amelyekre a következő megállónál már nem lesz szüksége. Ha nagyobb értékű elektronikai eszközt vásárol, akkor a vásárlást követően szállítsa egyenesen haza, ne álljon az autó még órákig a parkolóban, tele drága újonnan vásárolt eszközökkel!

Tömegközlekedési eszközökön fel- és leszállás közben figyeljen a környezetére is, táskáját, csomagját lehetőleg tartsa közel magához!

Fokozottabban figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen, tömegben tartózkodik, utazik!

 

Amennyiben bűncselekmény áldozatává vált, kérjük hívja a 112-es ingyenesen hívható segélyhívó telefonszámot!

 

 

 

 
< Előző   Következő >