Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Alba Pack 2016
Alba Pack 2016 Nyomtatás E-mail
Írta: Kész Mónika   
2016. január 20.
„A csomagolás jövője” címmel tartottak konferenciát a Városházán. A csomagolástechnikai szakmai fórum ötletgazdája és egyben főszervezője az a székesfehérvári székhelyű Adu Alba Kft., akik idén májusban a Csomagolási Világszövetség legrangosabb díját vehetik át.

 

A 2003-ban Székesfehérváron családi vállalkozásként megalakult Adu Alba Kft. volt a kitalálója annak a csomagolástechnikai konferenciának, ami tegnap zajlott a Városházán. A cég – melynek munkavállalói létszáma meghaladja a hetven főt – tavaly költözött át a Sóstói Ipari Parkba. A vákuumformázott műanyag tálcákat, raklapokat, alkatrésztároló tálcákat, csomagolótálcákat előállító cég éves árbevétele meghaladja a félmilliárd forintot.

 

 

Mint arról Varga József, a cég ügyvezetője a fórum előtti sajtótájékoztatón beszámolt, vállalkozásuk a multinacionális cégek kiszolgálásával foglalkozik, s céljuk, hogy a teljes tervezési és gyártási láncot le tudják fedni. Tekintettel arra, hogy a csomagolástechnika terén átfogó tevékenységi körrel rendelkeznek, s elég nagy tapasztalatra tettek szert az elmúlt évek során, megfogalmazódott bennük, hogy ezeket megosztanák egy szakmai fórum keretében más cégekkel, mivel a potenciális vevők nem rendelkeznek megfelelő csomagolástechnikai ismeretekkel.
Az újszerű technikák és megoldások bemutatásával szeretnék megváltoztatni a csomagolás jövőjét, s ez adott alapot ennek a konferenciának a megszervezéséhez, mely szakmai napot minden évben szeretnék megtartani. A találkozón résztvevő reprezentatív előadói kör - véleményük szerint – kulcsa lehet a szakmai nap sikerének.
Az ügyvezető ezt követően beszámolt arról a saját fejlesztésről is, amit alapvetően az autóiparban tudnak hasznosítani. Festett, lakkozott, fényezett alkatrészek biztonságos gyártásközi, illetve üzemek közötti szállítására kínálnak lehetőséget ezzel a bizonyos „habtálcával.”

A sajtótájékoztatón arról már Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára beszélt, hogy idén májusban a Csomagolási Világszövetség (WPO) Budapesten megrendezésre kerülő négynapos közgyűlését, majd konferenciáját követően (www.wpobudapest2016.org) kerül sor arra a díjátadó gálára, ahol az Adu Alba Kft. is érintett. Mint tájékoztatójából kiderült, a székesfehérvári cég a fentiekben részletezett innovációs termékkel indult a hazai megmérettetésen, ahol olyan díjazásban részesült, ami a nemzetközi világversenyen való részvétel lehetőségét biztosította számukra. A csomagolástechnikai szakma – úgymond Oscar-díjának számító - WorldStar díját veheti át, másik tíz magyar céggel együtt.
Ahogy arról a főtitkár tájékoztatást adott, a világszövetség által szervezett ötnapos rendezvény lehetőséget biztosít arra, hogy mind a magyar, mind a külföldi szakembereket egyfajta új látásmóddal ismertessék meg.  
Nagy Miklós a csomagolóiparral kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ez az iparág jelenleg fellendülőben van. Mint fogalmazott, a csomagolás a gazdaság barométere, tekintve, hogy a csomagolószer-gyártók körében azonnal érzékelhető a gazdasági állapot változása. Ezt mutatja az is, hogy 2014-ben a GDP-vel azonos arányban növekedett a csomagolószer-felhasználás Magyarországon. 

 


 

A sajtó képviselőinek tájékoztatását követően kezdetét vette a szakmai konferencia a Városháza Dísztermében, amit dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitott meg. Beszédében hangsúlyozta a szakmai fórum ötletgazdájának, az Adu Alba Kft–nek azt a jó kezdeményezését, amivel egy folyamatot szerettek volna elindítani a csomagolástechnika területén. Örömét fejezte ki, hogy Székesfehérvár  - az a város, aminek iparára joggal lehetünk büszkék, mint az ország egyik legfontosabb gazdasági központja - adhat otthont egy ilyen találkozónak. S mint fogalmazott, az iparnak pedig fontos része, az előállított termék - csomagolást követő – szállítása. A város fejlődése kapcsán így nem feledkezhetünk meg a szolgáltatásokat biztosító iparágakról sem, akik csak együtt tudnak működni. S éppen ezért jó egy ilyen szakmai alkalom, ami az aktuális kérdésekre válaszokat tud adni.
Kitért ezt követően a képzések fontosságára is, ennek az iparágnak a fejlődésére és technológiai gyorsaságára is tekintettel. Szólt mind a szakképzés, mind a felsőoktatás erősítésének fontosságáról. Majd beszélt az önkormányzat Óbudai Egyetemmel való együttműködésének jelentőségéről, ami megalapozta azt, hogy Székesfehérvár legyen 2016 szeptemberétől a duális képzés központja.

 


Végezetül reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a csomagolástechnika is egy olyan iparág lesz, ami együtt tud fejlődni a fehérvári campussal, hozzátéve azt, hogy ez közös felelősségünk. 
Bízva az Adu Alba Kft-vel való további együttműködésben és hasonló szakmai tanácskozások megszervezésében, zárta gondolatait.      

 

A csomagolástechnikai konferencia ezt követően szakmai előadásokkal folytatódott. A fórum – melyen a hazai szaktekintélyeken túl külföldiek is prezentálnak – késő estig tartott.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >