Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Lábtenisz  egy kis kosárlabdával
Lábtenisz  egy kis kosárlabdával Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek - Temesvári Márta   
2016. január 25.
Fehérvárcsurgó és Kincsesbánya is képviseltette magát a Kincsesbányán megrendezett lábtenisz versenyen, és a kosárlabda-pattogtatáson.

 

Lábtenisz versenyt és kosárlabda-játékot hirdettek Kincsesbányán. A kiváló hangulatú mérkőzés során nem az eredmény volt a lényeg, inkább baráti játékként tekintettek a programra a jelentkezők.

„Az egyetlen női résztvevő, a fehérvárcsurgói testnevelő tanár, Koczó Magdi remek játéka mindenkit meglepett.” – mesélte a rendezvényről az egyik játékos, Szatzker Csaba – „Mintha falnak rugdostuk volna a labdát, úgy pattogott vissza róla minden labda.”

A lábtenisz versenyt végül Flórián Tamás és Mészáros Barnabás nyerte, második lett Koczó Magdi, a harmadik pedig Szele Győző és Szatzker Csaba.

A kétórás lábteniszt kosárlabda követte.

 


 

Tudni kell, hogy a  kosárcsapat hosszú évekig játszott Németh Zsolt irányításával a megyei bajnokságban. Bár ez már a múlt, ám a játék szeretete még most is összeköti az egykori csapat magját: hetente egy alkalommal találkoznak a „régiek”, hogy felelevenítsék emlékeiket – természetesen játék közben!

„Sőt, minden évben ugyanabban az időpontban, immár hagyományosan több órás játékkal tesszük magunkat napokra szinte harcképtelenné.” – mondta Szatker Csaba – „Így volt ez idén is, és tényleg szó szerint értendő, hogy kifulladásig játszottunk, ám már most várjuk a következő pattogtatást!”

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >