Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow Püspöki áldás a felújított Vasútvidéki Prohászka Plébániára
Püspöki áldás a felújított Vasútvidéki Prohászka Plébániára Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2016. március 30.
ImageAz Irgalmasság vasárnapján, április 3-án délelőtt Spányi Antal megyés püspök megáldja a Prohászka Egyházközség felújított közösségi termét, amihez az önkormányzat jelentős anyagi támogatást nyújtott.

 

Az átadó ünnepségen beszédet mond a város polgármestere. A szertartásokra, majd az azt követő agapéra mindenkit szeretettel várnak!  

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának segítségével valósulhatott meg felújítás a Vasútvidéki Prohászka Plébánián. A rekonstrukciónak köszönhetően egy új közösségi termet is kialakítottak, ami a jövőben a Prohászka Egyházközség különböző rendezvényeinek, foglalkozásainak szolgálhat helyszínéül. 

Április 3-án, Húsvét 2. vasárnapján a Prohászka templomban a 9.30 órai szentmisét Spányi Antal celebrálja, aki ennek során katekumeneket is bérmál. A szertartást követően, kb. 10.30 órakor a hívek gyülekezete a templom udvarára sétál át, ahol a főpásztor megáldja a felújított plébániát. A rendezvényen beszédet mond dr. Cser-Palkovics András polgármester.        

Az egyházközség mind a szentmisére, mind az átadó ünnepségre, és az azt követő agapéra mindenkit szeretettel vár!

További információ a templomról és a plébániáról az alábbi linken: http://prohaszkatemplom.hu/page.php?13

 

 
< Előző   Következő >