Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow FC Fehérvár - Újpest FC: 0-0
FC Fehérvár - Újpest FC: 0-0 Nyomtatás E-mail
Írta: FC Fehérvár   
2008. november 17.

ImageGólnélküli döntetlennel zárult a Soproni Liga utolsó őszi mérkőzése. A Sóstói Stadionban több mint 3500 néző figyelte a mérkőzést, sajnos gólt nem láthattak. A meccs legnagyobb helyzetét Kabát hagyta ki a 60. percben: 3 méterről Sebők kezébe fejelte a labdát. A 90 perc kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem érdemelt többet az egy pontnál.

A mérkőzésről és a szezon első feléről, a Vidi középpályása, a 250. bajnoki mérkőzését játszó Farkas Balázs így nyilatkozott honlapunknak:

„A mérkőzés előtti kis köszöntő nagyon jól esett, bár ilyenkor az ember napokkal előre tudja, hogy majd „lesz valami”… A vasárnapom mégsem volt teljesen tökéletes, hiszen csak egy pontot tudtunk szerezni, bár a mérkőzés képe alapján a döntetlen igazságos eredménynek mondható. Mindkét oldalon kevés igazi helyzet alakult ki, inkább a küzdelem dominált a meccsen. Az egy pontot azonban, a jelenlegi helyzetünkben kevésnek érzem, szükségünk lett volna mind a három pontra, hiszen a cél az első négybe kerülés – a szezon végén. A mérkőzéshez hozzá tartozik, hogy az utolsó 20 másodpercben már nem lehettem a pályán, ugyanis begörcsölt a lábam, és nem tudtam újra ráállni. Pedig nagyon szerettem volna visszamenni arra a 20 másodpercre, ugyanis volt egy egyéni célom ebben a szezonban: az, hogy az összes bajnoki és kupameccset végigjátszom. Sajnos ez, ezzel a 20 másodperccel nem sikerült, bár erőm lett volna visszamenni a pályára, de az izmok nem engedték… Az őszi szezon befejeződött, szerettünk volna előrébb végezni, de az is igaz, hogy nagyon szoros még a bajnokság, a 14-ik és a 4-ik helyen álló csapatok között mindössze 6 pont a különbség. Ami a jövőt illeti, biztos, hogy lesznek változások, és úgy gondolom, hogy ezeken a változásokon minél előbb túl kell esni, de egy megerősödött csapattal odaérhetünk az első négy hely egyikére.”

 

A mérkőzésről és a válogatott behívóról Horváth Gábort, a Vidi hátvédjét is megkérdeztük:

- Először is, gratulálunk a válogatott meghívóhoz…

- Köszönöm. Az ember mindig reménykedik, hogy egyszer majd sikerül bekerülni a válogatottba. Nekem ezzel egy gyerekkori álmom teljesült. Azt gondoltam, hogy csak akkor lesz reális esélyem rá, ha külföldre szerződöm, de szerencsére ez az idő hamarabb elérkezett. Mindenképpen szeretnék gyökeret verni a válogatottban és megmutatni mire vagyok képes.

- Az Újpest ellen már válogatott meghívóval a „zsebedben” léptél pályára. Számított ez?

- Igen, feldobott, adott egyfajta plusz motivációt a mérkőzés előtt, de a pályán már nem jutott az eszembe, ott csak az adott meccsre koncentrál az ember.

- Hogyan értékeled az eredményt?

- Sikerült kapott gól nélkül lejátszanunk a mérkőzést, ha ezt nézzük a védelem jól teljesített. A döntetlen reálisnak mondható, sajnos nem tudtunk gólt lőni, és igazán komoly gólhelyzetet sem alakítottunk ki. Az őszi szezont így a középmezőnyben zártuk, de úgy gondolom, hogy egy jó felkészüléssel sikerül majd az első négybe kerülnünk a bajnokság végére.

 

A mérkőzést a két vezetőedző Szentes Lázár és Varga István így értékelte:


Szentes Lázár:

"A legrosszabb eredmények egyike a 0-0. Nagyon nagy küzdelem volt a pályán, csak a gól hiányzott. Ha valamelyik csapat a kapuba talál, új lendületet kaphatott volna a mérkőzés, de ez sajnos egyik gárdának sem sikerült, igazságos a döntetlen. Tizenöt mérkőzés után az Újpest a második a tabellán, nyitott még a bajnoki cím kérdése, a Debrecen 3 ponttal áll előttünk, tavasszal azon leszünk, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat."

Varga István:

"Én is azt gondolom, hogy a játék képe alapján igazságos a döntetlen, de nekünk kevés az egy pont, ezzel nem sokra megyünk…A labdát talán mi többet birtokoltuk, de igazán nagy gólhelyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. Talán túl jól ismerte a két gárda egymást, jól fel voltak készülve a játékosok és emiatt csak kisebb helyzetekig tudtunk eljutni mi is és az ellenfél is. Sajnos a mi csapatunk nem a legerősebb összeállításban léphetett pályára, míg az Újpestnek nem voltak gondjai a sérültekkel. A cserékkel megpróbáltam egy kis új színt hozni a játékba, de sajnos gólt nem sikerült szereznünk."

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >