Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A legyek ura Seregélyesen Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2016. augusztus 29.
ImageÚjabb szabadtéri előadáshoz válogatnak szereplőket Seregélyesen: 2017-ben A legyek ura kerül színpadra Kalányos Tamás rendezésében, amihez 10-20 év korú fiúkat keresnek. A kilenc hónapig tartó próbafolyamat során a szereplők többek között fizikai tréningen, valamint fafaragás- és táncoktatáson vesznek részt, emellett zenei fejlesztésben is részesülnek. A castingra szeptember 15-ig lehet jelentkezni.

 

Szereplőválogatást hirdetnek a William Golding A legyek ura című művéből írt szabadtéri előadáshoz Seregélyesen.  A meghallgatásra olyan 10-20 éves korú fiúkat várnak egész Fejér megyéből, akik energiát és kitartást éreznek magukban a 9 hónapos próbafolyamathoz. A felvételi több körös szereplőválogatást jelent, amelynek során felmérik a jelentkezők egyéni képességeit és a csapatmunkához való viszonyulásukat.

A felkészülési időszakban a résztvevők profi szakembergárdával fognak dolgozni, és különböző képzéseken vesznek részt, mint például küzdősportok, dárdavívás, íjászat, lövészet, fafaragás, mozgás, tánc és zene. Az előadást Kalányos Tamás rendezi.

A castingra csak előzetesen lehet jelentkezni szeptember 15-ig, ami egyben az első fordulót is jelenti: egy rövid, maximum 2-3 perces bemutatkozó videót várnak, amelyben a legfontosabb adatok mellett a szervezők kíváncsiak a fiúk képességeire, hobbijára stb. A jelentkezéseket a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címre kell elküldeni, további információ kérhető a 20/624-6830-as telefonszámon. A továbbjutó szereplőkkel, illetve szüleikkel a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képzési szerződést köt. A szabadtéri produkcióról filmet is készítenek.

A második forduló várható ideje szeptember 22-24. A képzések és a próbák 2016 októberében indulnak, heti rendszerességgel.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >