Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szent Mihály-napi Sokadalom vasárnap Feketehegy-Szárazréten Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2016. szeptember 30.
ImageNyolcadik alkalommal rendezik meg a Szent Mihály-napi Sokadalmat október 2-án, vasárnap Feketehegy-Szárazréten. Óvodások, iskolások műsora, gyermekprogramok, kórusműsor, koncertek és sok egyéb más is szerepel a délutáni rendezvénysorozatban, melyet este a Zanzibár együtt koncertjével zárnak.

 

„2009-ben, a hagyományteremtés szándékával, új rendezvényként indítottuk el a Szent Mihály-napi Sokadalmat Feketehegy-Szárazréten. Úgy tűnik, hogy a szándékaink célba értek, hiszen október 2-án, vasárnap 15.00 órától immár nyolcadik alkalommal kerül sor az egész városrészt megmozgató programsorozatra.” – mondta Szigli István, a terület önkormányzati képviselője. Hozzátette: először még a bérelt közösségi házban tartották a programot, idén viszont már a korszerű, fedett szabadtéri színpadon és nézőtéren fogadják a vendégeket, a rossz időjárás sem jelenthet akadályt. A szervezők remélik, hogy Feketehegy-Szárazrét lakói, a gyerekek, a felnőttek, a nyugdíjasok egyaránt jól érzik majd magukat a rendezvényen.

Október 2-án, vasárnap 15.00 órakor a köszöntőkkel kezdődik a Szent Mihály-napi Sokadalom, majd a helyi óvodások és iskolások adnak műsort. Közreműködik Feli bohóc, az Alba RG Mozgásművészeti Iskola, a Kákics együttes és az Alcoa KÖFÉM Nyugdíjas Klub Férfi Kórusa. 17.15 órától a különféle zenei stílusokat, zenéket ötvöző Fantázia Duett, majd 18.00 órától a Sógorok szórakoztatják a közönséget. 18.50-től a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tart bemutatót, végül 20.00 órától a Zanzibár együttes fellépése zárja a városrészi rendezvényt.

A Szent Mihály-napi Sokadalomra szeretettel várják Feketehegy-Szárazrét lakóit és minden kedves érdeklődőt.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >