Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Az elveszett hangszer
Az elveszett hangszer Nyomtatás E-mail
Írta: Kész Mónika   
2016. október 14.
ImageA zene világával ismertetik meg a Hermann Zeneiskola pedagógusai az óvodásokat a Zenede Bábszínház előadássorozatai révén. A hangszerek iránti érdeklődés felkeltését célzó program őszi bábelőadása alkalmával a kicsik a legapróbb hangszerekkel ismerkedhetnek meg.

 

Az elveszett hangszer című bábelőadásra várják a Székesfehérvári Hermann László Zeneiskola, Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola nagytermébe az óvodásokat a zenepedagógusok október 14-én, pénteken.

Az interaktív foglalkozás annak a programsorozatnak a része, amit hat évvel ezelőtt indított útjára Magyarné Tima Zsuzsa vezetésével a zeneiskola. A Zenede Bábszínház előadásai alkalmával a pedagógusok egy-egy mese révén kalauzolják el a gyerekeket a zene világába, és ismertetik meg velük a különböző hangszereket. 

 


 

Mint arról az ötletgazda beszámolt, az előadásokra jelentkező óvodás csoportoknak előre megküldik az éppen aktuális bábelőadás során elhangzó népdalokat, gyerekénekeket, hogy azt már előre gyakorolni tudják, és aztán interaktív módon ők is bekapcsolódhassanak a mesébe, és részeseivé váljanak a történetnek. Ezen túl lehetőségük nyílik a kicsiknek arra is, hogy a különböző hangszereket kipróbálhassák. Az őszi alkalmakkor a legapróbb hangszerek kerülnek terítékre.  

Télen az óriáshangszereké lesz a főszerep a Medve Móric kívánsága című bábelőadás révén, míg tavasszal a Hínár Henrik csudafurulyája címet viselő mese kapcsán ismerkedhetnek meg az apróságok a különböző hangszerekkel. 

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >