Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szent Erzsébet - az Ősi Kovács Galériában Nyomtatás E-mail
Írta: Enyedi Béla   
2008. november 21.

ImageA sok édesanya, testvér, rokon, ismerős Erzsébet nevű hölgy ünneplése mellett illik megemlékezni az elődök Erzsébetjeiről is, hiszen Szilágyi Erzsébet, a Hunyadi fiak édesanyja mellett érdemes néhány emlékező szót ejteni Sissiről, a magyarok Erzsébet királynéjáról is, aki, bár nem magyar származású volt, mégis megtanult magyarul, és szeretete a magyarság iránt egész Erzsébet kultuszt váltott ki Magyarországon, a magyar urak között.

De van még a történelmünkben olyan Erzsébet is, aki egész Európa-szerte váltott ki csodálatot, nem sokkal halála után, és ez a személye iránti lelkesedés odáig ment, hogy Őt szentté is avatták. Ő volt Szent Erzsébet, II. Endre leánya, akit 5 éves korában Hessen tartományba vittek ki az akkori szokások szerint feleségnek, egy bajor őrgrófnak.

Image
.

Az SMV 2000 Festőtanoda 12 festője kiállításán, a sok szép festmény mellett, Ősiben, Simon M. Veronika, a „mester” 3 festménye is felkerül a falra, Szent Erzsébet, II. Rákóczi Ferenc és II. Rákóczi Ferenc búcsúja feleségétől, Hesseni Sarolta Amáliától. A Szent Erzsébet szeretetszolgálata festmény 2009-ben Jeruzsálembe kerül, immáron a második Simon M. Veronika festmény, azt ábrázolja, amikor a német rokon felelősségre vonja Erzsébetet, hogy talán megint kenyeret csen ki a szegényeknek a konyháról.

Erzsébet azt válaszolta, hogy nem, hanem, hogy rózsát szedett anyósának, anyjának, ahogy hívta őt. Amikor meg kellett mutatnia, hogy igazat beszél, éppen az a pillanat van ábrázolva a képen, a kis puttók kicsenik a kenyeret a kötényéből, és rózsát tesznek a helyére. Mielőtt bárki megkérdezné azt, hogy Erzsébet napján hogyan kerül egymás mellé e három személy, elmesélem, hogy akárcsak Erzsébetet, a mi Erzsébetünket messzi földre, Bajorországba vitték feleségnek, épp úgy hoztak feleséget II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemnek Hessen tartományból, Sarolta Amáliát.

Image
.

Persze ez a hasonlatosság még nem indokolná a 3 festmény együttes szereplését, mélyebb oka van annak! Hesseni Sarolta Amália ugyanis Szent Erzsébet 24. leszármazottja, ereiben a mi Szent Erzsébetünk vére csordogált!

Így zárul a kör, így kerülhet 2008. november 19-én az Ősi Kovács Galériába egymás mellé a Szent Erzsébetet, Hesseni Sarolta Amáliát és II. Rákóczi Ferencet ábrázoló festmény, köszönteni Szent Erzsébetet, és vele együtt minden Erzsébetet.

Köszöntsük Őket mi is szeretettel és tisztelettel!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >