Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Csaknem harminc új parkolót adtak át a Maroshegyi Óvodánál
Csaknem harminc új parkolót adtak át a Maroshegyi Óvodánál Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2016. december 07.
Jelentősen szolgálja a Maroshegyi Óvodába érkező szülők és gyermekeik kényelmét az intézmény mellett készült új parkoló, melynek műszaki átadására kedden délelőtt került sor.

 

A közel harminc férőhelyes terület és a hozzá kapcsolódó beruházások – az út és járda, a csapadékcsatorna, a parkosítás és a közvilágítás – kivitelezését saját forrásból, a Saára Gyula-program keretében finanszírozta a város bruttó 17 millió 400 ezer forint értékben. Minderről Brájer Éva alpolgármester, Mosrhegy önkormányzati képviselője és Békésiné Kimiti Ágnes, az óvoda igazgatója adtak tájékoztatást.

Székesfehérvár egyik legnagyobb óvodája a maroshegyi intézmény, melyet tavaly két új csoportszobával bővítettek.  A beruházásnak köszönhetően a korábbi 221 gyerek mellett további 50 kiscsoportos óvodást vettek fel 2015 októberétől. Ezen túlmenően az új csoportszobák berendezéseit, játékait is saját forrásból finanszírozta a város.


Az intézmény körül intenzív gépjárműforgalom tette szükségessé a kiemelt útszegéllyel ellátott, térkövezett parkoló kialakítását, ahol csaknem harminc gépkocsinak biztosítanak helyet. A műszaki átadás ma délelőtt megtörtént, a forgalomba helyezésre néhány héten belül kerülhet sor. Az építkezés keretében több újítás is készült: a Rádió útról nyíló és a parkolón keresztülvezető, 63 méteres új, aszfaltozott úton a parkoló mögötti garázsok is megközelíthetőek. 80 méter térkövezett járda is készült, megoldották a csapadékvíz elvezetést, számos fa és cserje telepítésével  parkosítottak, és három új lámpatest felszerelésével biztosítják  a megfelelő megvilágítását. A bruttó 17 millió 400 ezer forint értékű beruházás fedezetét teljes egészében saját forrásból, a Saára Gyula program keretében finanszírozta Székesfehérvár Önkormányzata.

A beruházással lehetővé vált, hogy a maroshegyi ovisok és szüleik parkolási gondjait enyhítse a város. A tavalyi intézménybővítéssel jelentősen nőtt az óvoda kapacitása, éppen ezért különösen fontossá vált a területrendezés a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban tapasztalható fokozott forgalom miatt, amikor hozzák és hazaviszik a gyerekeket. A parkolón keresztülvezető új úttal a terület mögötti garázssorok tulajdonosait is segítik. – fogalmazott a műszaki átadáson Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője.

Ugyancsak örömét és köszönetét fejezte ki az építkezés kapcsán Békésiné Kimiti Ágnes, az óvoda igazgatója. Mint mondta, a szülők elégedetten vették birtokba az aszfaltozott parkolókat. Fontos továbbá, hogy a gyerekek már nem sáros cipővel lépnek be az intézménybe, ami sokat segít az óvoda tisztán tartásában is.
 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >