Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Veszprém ellen vereség, Tatabánya felett győzelem Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 24.

Két mérkőzést is maga mögött tudhat a MÁV Előre-Kodolányi-CityLine a hétvégét illetően. – tájékoztatta szerkesztőségünket Pecsuvácz Péter – A csapat pénteken Veszprémben vizitált, ahol sajnálatos módon 3-1-es vereséget szenvedett. Ez egyben azt is jelentette, hogy az edzőváltáson áteső egyetemisták mindkét ellenük lejátszott találkozójukat megnyerték ebben a szezonban. A vereség után vasárnap több, mint kötelező volt győzni hazai környezetben a Tatabányai Volán ellen.

Az összecsapás előtt Dévényi Tibor klubelnök, Fésüs Irén vezetőedző, és a játékostársak hivatalosan is elbúcsúztatták a MÁV nyáron távozó játékosát, Tóth Andreát. A korábbi fehérvári kilences tizenkét esztendőn át röplabdázott vasutas szerelésben. Az ünnepi hangulat átragadt a találkozóra is.

Bár a harmadik szettben könnyelműen játszva veszített a csapat, összességében elmondhatjuk, hogy könnyedén megverték a Tatabányát. A Volán ellen korábban, idegenben is sikerült a győzelem.

Veszprémi Egyetemi SC - MÁV Előre-Kodolányi-CityLine 3-1 (22, -23, 22, 21)

Kezdő: Antal, Kiss-Juhász, Tálas, Vacsi, Pintér, Hamar Csere: Germann (liberó)

MÁV Előre-Kodolányi-CityLine - Tatabányai Volán SE 3-1 (22, 10, -21, 9)

Kezdő: Antal, Kiss-Juhász, Tálas, Vacsi, Hamar, Pintér Csere: Germann (liberó), Molnár

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >