Barokk örökzöldeket és klasszikus francia darabokat hallhattak a zenekedvelők a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély gyertyafényes hangversenyén. A gyönyörű dallamokat Gulyás Csilla hárfaművész szólaltatta meg a kastély kápolnájában.

Gulyás Csilla hárfaművész játékát élvezhette a közönség a csurgói kastélyban legutóbb. A művésznő a közönségnek elmondta, hogy hétéves kora óta játszik hárfán, s iskolás korától fogva rendszeresen ad elő szóló-, kamara- és zenekari művészként egyaránt. Fő érdeklődési köre a tanítás és a hangfelvételek készítése. Életének e két része, a tanítás és az előadás – véleménye szerint – kiegészíti, és segíti egymást.

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola hárfa tanáraként dolgozik, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is tanít, s ezen egyetem doktorandusza jelenleg. Disszertációjának témája a pedálhárfa első aranykora – a hárfa klasszikus korszakának technikája és stílusa C.P.E Bach, J.B. Krumpholz és W.A. Mozart darabjain keresztül.

Ennek megfelelően nem hiányozhattak az említett zeneszerzők a Károlyi Kastélyban adott koncertjéből sem. A sort Bach „Két preludium”-a nyitotta. Mint Gulyás Csilla elmondta: Bach a kedvenc zeneszerzője.  S mivel olyan szerencsés helyzetben van, hogy megválaszthatja, mit játszik, így ki is használja ezt a lehetőséget, s azt, hogy szabadon mesélhet a művekről. Ennek fényében megjegyezte, hogy Bach jellemzően billentyűs hangszerre írt, s e művel kapcsolatban évekkel ezelőtt megfogadta, hogy ha kápolnába vagy templomba hívják zenélni, ezt a darabot mindenképpen igyekszik becsempészni a repertoárba.

„Csak abból lesz örökzöld, ami olyan veretes mű, hogy az évszázadokat is kiállja.” – mondta, miután eljátszotta a darabot, s Handel „Aria”-ja következett. Mint kifejtette: Ez egy nagyon izgalmas darab, népszerű is, a legtöbben a Rinaldo operából ismerhetik. (Az operában is barokk hárfán játszottak!)

„Ez vettem a legkomolyabban a tanulóéveimben.” – vallotta be a művésznő, miután kifejtette, hogy ebben a korban a hárfa nem úgy nézett ki, mint most, hanem lantcsemballóra írták a darabokat. Annak a zengése teljesen más, mint a hagyományos csellónak.

William Croft és Giovanni Battistta Pescetti-vel kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy orgonisták voltak, szakráris műveket írtak, de ki-kikacsintottak néha a táncdalok felé. Ennek illusztrálásaként eljátszotta Craft jellegzetes barokk táncát – Sarabande és gigue -, majd Pescetti szonátájának második lassú tételét. Két különböző földrészen élő zeneszerző darabjai összefonódtak egy kicsit – a nézők nagy örömére.

A „Barokk kedvencek” szakaszt G.F. Handel Passacaglia-ja zárta. Az a darab, amiért a legtöbbször megdicsérték, s amire a legjobban várt, hogy megtanulhassa. Hogy honnan e vágy? Tíz éves kora körül látott egy szovjet ifjúsági filmet, amelyben e mű dallama felcsendült, s egyből a fülébe kúszott. Az egyik zeneórára menet ezt dúdolgatta, amikor a tanárnője felfigyelt rá, s elárulta, hogy honnan való a dallam. – 18 éves korára tanulta meg eljátszani.

„Én magam is minden alkalommal libabőrös leszek, amikor ezt a darabot hallom.” – mondta közönségének a művésznő –„Ez egy igazi remekmű.”

A koncert második részében klasszikus francia darabok következtek: Francois-Joseph Naderman d-moll szonátája, Baur B-dúr szonátája és Jean-Baptiste Krumpholz C-dúr szonátája. A Naderman dinasztia sarja kapcsán Gulyás Csilla megjegyezte, hogy akkoriban a dinasztiák készítették a hangszereket, zenéltek, és a zenét is ők szerezték, nem voltak külön szakosodva ezek az ágak. Krumpholz-ról tudni kell, hogy újításai is voltak: például pedált épített a hárfába, tompító mechanizmust, kis fiókokat is szerelt bele.