Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Ismét a listavezető otthonában
Ismét a listavezető otthonában Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. november 25.

ImageA sors furcsa fintora, hogy múlt héten a Jesenicéhez mint soros listavezetőhöz utazott az Alba Volán, most pedig a Vienna Capitals-szal ugyanez a helyzet. - Dacára annak, hogy vesztesen hagyta el a jeget a csapat, Ted Sator vezetőedző egyáltalán nem volt csalódott a fiúk teljesítménye miatt. "Igen biztatónak találom azt, ahogyan játszottunk a legutóbbi két találkozón. Büszke vagyok a játékosok erőfeszítéseire. A Villach az első két összecsapásunk alkalmával jóval többet lőtt kapura, és mezőnyfölényben is volt, vasárnap azonban szó sem volt erről. A csapatunk rengeteget fejlődött a szezonkezdet óta." - emelte ki a szakember.

Ugyanakkor szembeötlő, hogy vészes gólínségben szenved a Volán. "Ugyanaz a gond, mint tavaly. Egyszerűen be kell lőni a helyzeteinket. A szezon eddigi legjobb hokiját produkáltuk pénteken és vasárnap, mégsem ünnepelhettünk győzelmet." - kesergett Sator mester.

A vezetőedző biztos abban, hogy hamarosan véget ér ez a rossz sorozat, és a pozitívumokra koncentrál. Elégedett Blake Forsyth teljesítményével a balszélső pozíciójában, továbbá dicséretre méltónak tartja a fiatal sor mind jobb játékát. A kapuban továbbra is Szuper Levente kezd, és az amúgy is tartalékos összeállításban sem várható érdemi módosítás.

"Remek mérkőzést várok, de tudom, hogy felettébb nehéz dolgunk lesz a listavezető otthonában." - érzékeltette a kihívás lényegét Ted Sator.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >