Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Programok a névadó tiszteletére a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban
Programok a névadó tiszteletére a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2017. január 17.
ImageKülönféle versenyek, kiállítás, rendhagyó irodalomóra, táncház és a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség is szerepel a Nemes Nagy Ágnes-hét programjai között. A rendezvénysorozat hétfőtől csütörtökig tart a költő nevét viselő székesfehérvári kollégiumban.

 

Hagyományosan ismét színvonalas programsorozatot szerveznek a névadó tiszteletére a Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban. A rendezvényekkel a régió, a megye és a város középiskolásait szólítják meg, közelebb hozva a magyar irodalmat a XXI. század fiataljaihoz.

Tegnap a megnyitót a kollégiumok közötti, regionális szintű szavalóverseny követte. Január 17-én, kedden szép magyar beszéd versenyt szerveznek a megyei kollégiumok és  Székesfehérvár középiskolái számára. Ugyanekkor kihirdetik a kollégiumok közötti megyei szintű fordítói pályázat eredményeit, és alkotói versenyt is szerveznek a tanulók számára.

Január 18-án, szerdán délután asztalitenisz versennyel folytatódik a program, majd este táncházat szerveznek Gula Miklós és a Kákics együttes közreműködésével. 19-én, csütörtökön zárul a hét programsorozata rendhagyó irodalomórával és a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepi műsorral, melyet a Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégiummal közösen szerveznek.

A hét programjait színesíti a Nemes Nagy Ágnes kollégisták munkáiból rendezett alkotói kiállítás, melyet január végéig lehet megtekinteni.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >