Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow In memoriam Dr. Hoffer György
In memoriam Dr. Hoffer György Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2017. március 01.
ImageSzékesfehérvár Önkormányzata fájdalommal búcsúzik Dr. Hoffer György belgyógyász főorvostól. A kiváló szakember 82 évet élt.

 

Hoffer György Budapesten született 1934. október 1-jén. Tanulmányait egy falusi általános iskolában kezdte, majd a tehetséges, jóeszű fiú a székesfehérvári József Attila Gimnáziumba került. A középiskolát követően a Pécsi Orvostudományi Egyetemen tanult, belgyógyászatból szakvizsgázott. Ifjú diplomásként a móri kórházban kezdte pályáját. 1968-ban jött Székesfehérvárra, körzeti orvosként kezdett dolgozni az Esze Tamás úti rendelőben egészen 1976-ig. Ezt követően a Városi Tanács Egészségügyi Osztályának a vezetője lett, ezt a tisztséget a rendszerváltásig töltötte be. Néhány évig üzemorvos volt, majd az Országos Orvosszakértői Intézet Székesfehérvári I. fokú Bizottságának főorvosaként ment nyugdíjba.

Számos, a kvalitásait respektáló díj és kitüntetés mellett 2006-ban a több évtizeden keresztül végzett, kimagasló egészségügyi szakmai munkásságának elismeréseként a Magyar Köztársaság Batthyány-Strattmann László díjával tüntették ki, valamint a Munka Érdemrend bronz fokozatával is méltatták tevékenységét.

Egykori kollégái főnökükre kiváló emberismerőként emlékeznek, aki mindig jóindulattal viseltetett munkatársai iránt. Nagy tisztelettel tekintettek rá mind szakmai tudását, mind emberi értékeit elismerve. Azt mondják, mindig rendet tartott maga körül, de ezt úgy csinálta, hogy soha senkit ne bántson meg. A problémamegoldásban uralta a legnehezebb helyzeteket is, a hozzáállásában soha nem hagyta el humora. Nagyon szerette a természetet, a Vértes Vadásztársaság tagja volt, a vadásztársakkal mindig jó kapcsolatot ápolt.

A családja elsődleges fontosságú volt az életében, két gyermeke és négy unokája nagyon sok szeretetet kaptak tőle. A feleségével hatvan éve ismerték meg egymást egyetemista korukban, boldog, hosszú házasságban éltek.

Székesfehérvár Önkormányzata tisztelettel adózik dr. Hoffer György emléke előtt és osztozik a család fájdalmában. Búcsúztatására március 4-én, szombaton 13 órakor kerül sor a Béla úti temetőben.

 
< Előző   Következő >