Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Lepusztulási lejtőn az ország
Lepusztulási lejtőn az ország Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. november 30.

Image„Történelmünk során ritkán zuhant ilyen gyorsan és élesen országunk a lepusztulási lejtőn.” – jelentette ki Horváth Miklós Csaba, amikor Dr. Cser-Palkovics Andrástól átvette a szót a tanácskozás kezdetén, majd hozzátette: „Ráadásul ilyen békeidőben furcsa és szokatlan ez, már amennyiben „békeidőről” beszélhetünk.”

A KPE székesfehérvári elnöke kifejtette: a Kisgazdák már számos nehéz helyzetben segítették nemzetünket a talpraállásban.

Most is hasonló a helyzet: a párt célja, hogy a kisgazda erőkkel és a szövetség többi tagjával összefogva megpróbáljanak megoldást keresni a problémákra, s megvalósítani (illetve megvalósíttatni) azokat.

 

Image
Fotó: Temesvári Márta

„Össze akarjuk fogni a lejtőn zuhanó, s már régóta csak süllyedő és süllyedő kisgazdákat, hogy a szövetséget megerősítsük, s a nemzet érdekében munkálkodjunk tovább.” - mondta Horváth Miklós Csaba.

(Folytatásban: Turi Kovács Béla tájékoztatója)

 

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1950&Itemid=1

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >