Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Falco-Albával indul a középszakasz Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2017. március 29.
ImageAhogy arra előzetesen számítani lehetett, szabadnapos lesz a felsőházi középszakasz nyitányán az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben, majd az első találkozóját Szombathelyen, a Falco KC otthonában játssza április 6-án, csütörtökön 18.00 órakor.

 

A hazai közönség ebben a fázisban a ZTE ellen láthatja kedvenceit először, mégpedig április 9-én, vasárnap 18.00 órakor, majd négy nappal később (április 13-án, csütörtökön) következik a Szolnok elleni rangadó, ugyancsak a Gáz utcai csarnokban. Az alapszakasz első 5 helyezettje egy oda-vissza kört játszik egymással, ezt követően alakul ki az a sorrend, ami meghatározza a rájátszás menetrendjét.

A csapatok viszik magukkal az alapszakasz eredményeit, így az Alba előnye a második helyen álló Körmendhez viszonyítva 3, a Szolnokhoz képest 4 győzelemnyi, így hatalmas formahanyatlásnak és sok balszerencsének kell bekövetkeznie ahhoz, hogy a playoffot ne az első helyről kezdhesse majd a Dzunics-gárda.

Tulajdonképpen elég lehet a 4 hazai mérkőzését megnyernie ehhez a további találkozók alakulásai okán, hiszen az nehezen képzelhető, hogy a Körmend vagy a Szolnok veretlenül lehozza mind a nyolc összecsapását, miközben az Alba négyszer kikap. Nem lehetetlen, de eléggé valószínűtlen...

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >