Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow 25 éves a magyar BRAVO
25 éves a magyar BRAVO Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2017. április 11.
ImageA 80-as években alig volt néhány hely, ahonnan beszerezhettük, előfordult, hogy csak ezért felvonatoztunk Székesfehérvárról Budapestre, majd a rendszerváltás után Bécsbe, hogy a heti legújabb számot megvásárolhassunk.

 

De nekünk, zeneőrülteknek megérte, mert csak az eredeti, német BRAVO-ban találhattunk friss slágerlistát és onnan szerezhettük be kedvenceink óriásposztereit is. Aztán megszűnt a varázs, a beszerzés izgalmai tovatűntek, amikor 1992-ben megjelent már a magyar verzió is. Igaz, nem teljesen ugyanaz, mint az eredeti, de a miénk volt, nekünk szólt, ráadásul magyarul! Közben felnőttünk és már nem volt olyan fontos ez számunkra, nem úgy, mint az utánunk felnövő generációknak. Igaz, nekik már a magyar BRAVO az "igazi" BRAVO, de sebaj.

Hogy miért is érdekes ez most? Azért, mert tartalmilag és designban is megújul a magazin idén 25. születésnapját ünneplő hazai verziója. A fiatalokat megcélzó lap április 6-tól öt új rovattal bővül, és minden eddiginél több posztert tartalmaz, valamint számos tartalmi újdonsággal jelentkezik.

Az első megújult lapszámtól kiemelt figyelmet kapnak a social media sztárjai: a SelfMade az ő karriertörténeteikkel foglalkozik, annak fontos állomásait, tanulságait mutatja be a fiataloknak. A tech- és mobilkommunikációs újdonságokkal ezentúl az APProved szekcióban találkozhatnak a tizenéves olvasók, a Fitt az egészséges életmód témájában ad tanácsokat, a Sport rovat pedig a magyar és a nemzetközi sportélet kiemelkedő szereplőit mutatja be. A PopHistory a könnyűzene legnagyobb alakjairól és a jelenkor fiatal sztárjaira gyakorolt hatásukról szól, 10 poszteren pedig a tinik legnagyobb kedvencei szerepelnek majd.

A BRAVO hagyományosan feladatának tekinti a társadalmi szerepvállalást is: az elmúlt években többek között természetvédelmi és esélyegyenlőségi kampányokkal igyekezett felhívni az olvasók figyelmét a környezetünket érintő problémákra. A magazin Real Life rovata az UNICEF Magyarországgal együttműködve készül. A születésnapot kommunikációs kampány kíséri (print, online, social media), mely zártkörű mozi vetítéssel indult.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >