Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Utolsó két előadásához érkezik áprilisban a Kodolányi Szabadegyetem Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2017. április 13.
Két előadást szerveznek még ebben a hónapban a Kodolányi Szabadegyetem – Harmadik Kor Egyeteme keretében, ezzel zárul a sorozat tavaszi szemesztere. Április 19-én, szerdán és 27-én, csütörtökön várják az érdeklődőket a rendszerváltásokat feldolgozó programokra.

 

„Rendszerváltó évek” mottóval rendezték meg a Kodolányi Szabadegyetem – Harmadik Kor Egyeteme tavaszi szemeszterét, amely a magyar történelem sorsfordító rendszerváltásait dolgozza fel. Három előadás már lezajlott, áprilisban következik az utolsó két program a Városi Levéltár és Kutatóintézet Zichy liget 10. szám alatti Szekfű Gyula termében.

Április 19-én, szerdán  „Korporatív rendszerváltás Magyarországon?” címmel tart előadást Zachar Péter Krisztián, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára. Végül április 27-én, csütörtökön a „Szovjet megszállás, amerikai feltartóztatás” című előadást hallhatják a résztvevők Magyarics Tamás, az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézetének habilitált egyetemi docense tolmácsolásában.

A történelmi – várostörténeti előadás-sorozat valamennyi programja ingyenesen látogatható. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >